24 °C Budapest

Nagy bajban vannak a magyar diákok: már saját magukban sem hisznek

2018. november 6. 18:01

Kedden délelőtt mutatták be a Társadalmi riport 2018-as kötetét. A kiadvány kétévente jelenik meg, és igyekszik összeszedni a legfontosabb társadalmi változásokat Magyarországon, illetve nemzetközi összehasonlításban. A kötetet Kolosi Tamás és Tóth István György szerkesztette.


A kötetben szakértők elemzik azt, ami az országban történt, történik, de a kiadványnak nem célja, hogy egységes üzenettel álljon elő. Kulcskérdései a felzárkózás-leszakadás kérdése, valamint a társadalmi mobilitás problematikája - olvasható az Index beszámolójában.

Lannert Judit "Nem gyermeknek való vidék - A magyar oktatás és a 21. századi kihívások" című tanulmányából kiderül, hogy a fontosabb mérőszámokban a leggyengébbek között van a magyar oktatási rendszer. Kiderül, hogy a PISA-teljesítményméréseken az ország a kétezres években stagnáló, majd 2015-ben már romló képet mutatott. A matematikai tudás látványosan visszaesett. Ma már a diákok szinte nem is bíznak abban, hogy meg tudnak oldani egy feladatot.

Azt írja a szerző, hogy a túlzsúfolt, nem tanulóközpontú tantervek, illetve a nem megfelelő pedagógiai módszerek miatt a fiatalok többségének motivációi csökkennek, az oktatási rendszer a tanulók kezdeti hátrányait már inkább felerősíti, mintsem hogy segítene azok leküzdésében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Felnőttképzésben is visszaesést mutatnak a számok: míg 2002-ben a felnőtt lakosság 18 százaléka tanult, addig 2014-ben már csupán a felnőttek 11,4 százaléka.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 1. szerda
Tihamér, Annamária
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 1. 21:29