Jelentősen nőtt a lakásépítések száma Magyarországon: 2026 első három negyedévében 9803 új lakást adtak át, 31 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Duplán kaphatják meg a legújabb 12 ezer forintos rezsicsökkentést azok a családok, akik földgázt és távhőt is használnak - számolt be az RTL Híradó.
Több néző is jelezte az RTL Klub híradójának, hogy mind a távhő, mind pedig a gázszolgáltatótól kapott értesítésen szerepel a 12 ezer forintos rezsicsökkentés. Így, a két, bemutatott levél alapján ezek a családok 24 ezer forintos kedvezményre jogosultak, legalábbis jelen állást szerint.
A helyzetet ugyanakkor bonyolítja, hogy korábban a kormány azt közölte, hogy nem kapnak dupla támogatást azok, akik valamilyen távhőcégtől kapják a melegvizet, de a fűtéshez gázt használnak.
Az ügyben a csatorna híradója megkereste a Fejlesztési Minisztériumot, akik azt közölték a híradóval, hogy
Rosszul járnak viszont azok, akiknek nincs egyéni gázórájuk, és a lakóknak közös gázóra méri a fogyasztást. Itt ugyanis 120 ezer forinton kell osztozniuk a tulajdonosoknak, ami egy 100 lakásos társasház esetében például 1 200 forint.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







