6 °C Budapest

Mutatjuk, hogy néz ki egy menő lakás 2017-ben + fotók

2017. szeptember 22. 05:30

A magyar vásárlók hagyományosan leginkább az árakat figyelik a bútorvásárlásnál, illetve a strapabíró darabokat keresik, de az aktuális bútortrendekkel is egyre többen foglalkoznak. Egyelőre főleg bizonyos rétegek - például a fiatalabb korosztályok - választásainál került előtérbe ez a szempont, de egyáltalán mi számít mostanában menőnek: az elegancia, a minimalizmus vagy a retro? És milyen a magyarok ízlése, ha az otthonuk berendezéséről van szó? Szakértőket kérdeztünk.

Éppúgy, mint a ruháknál vagy a kiegészítőknél, a bútorok esetében is évről évre változnak a trendek. A bútordivat világában a lakberendezők mellett az olyan események segítenek eligazodni, mint a Milánói Bútorvásár, ahol már több mint 50 éve minden tavasszal láthatóak az év újdonságai. Az idei rendezvény 360 fokos fordulatot vetít előre: az elmúlt évek visszafogottsága után teljesen új irány következik. Vajon vevők lesznek a magyarok az új trendre?

Elfelejthetjük a minimalizmust

Az elmúlt években a bútorkatalógusokat nézve a minimalista stílus uralta a piacot, amelyre a hideg színek és a távolságtartás volt jellemző.

A KIKA bútorlánc lakberendezási szakértői szerint most a természetes, melegséget árasztó formák, színek és anyagok vannak felfutóban: például a kerekebb, íveltebb vonalvezetés, a barátságos pasztell- vagy karakteres sötétebb színek, a steppelt kárpitozások és fahatású felületek jönnek divatba.

Ehhez társul még az abszolút kényelem, illetve a luxus jelleg, akár régebbi korokat idéző búrokkal és kiegészítőkkel.

Bárdóczky Andrea lakberendező is hasonló tendenciákat lát. Szerinte fontos lesz még a kövek használatának térhódítása az otthonokban a bútorokon és a falakon egyaránt. Megjelennek nyersen, csiszolva, akár márvány-, mész- vagy drágakő formájában, asztallapokon, karfákon, fogantyúkon vagy átvilágítva bútorfrontokon.

Ha bútorválasztásról van szó, a magyar vásárlóknak csak egy szűkebb rétegét foglalkoztatják a trendek.

Az örökérvényű, aktuális trendektől függetlenül is ízléses darabok vonzóbbak a magyar vásárlóknak, de leginkább hosszú távra választanak bútorokat. Az új trendek iránt leginkább a fiatalok érdeklődnek

- vélik a szakértők.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nálunk még mindig virágzik a retro

Bárdóczky Andrea úgy látja, hogy a magyarok mindig egy kis lemaradásban vannak az aktuális trendekhez képest. "Nálunk nem annyira vevők az újdonságokra, tavaly például minden kékben és szürkében úszott, mert kevesen fogadják be a szürkét. Talán az idén már többen nyitnak ebbe az irányba, de addigra egy újabb hullám jön" - véli a szakértő. Szerinte ennek a lemaradásnak az is az oka, hogy kevés olyan bútorcég van, amely képviseli az európai bútortrendeket: míg az Andrássy úton megtaláljuk az összes nagy ruházati divatcéget, bútorképviseletben hiány van.

A Nyugat-Európában már kifutott retro és vintage viszont még mindig széles körben jelen van hazánkban, és valószínűleg még néhány évig velünk lesz - az utóbbi néhány évben különösen a vintage vonal volt erős a magyar piacon.

A lakberendező hozzátette, hogy a nálunk még nagyon jellemző retroőrület 2-3 éve még Milánóban is erősen tombolt, Nyugat-Európában azonban mára teljesen lecsengett. A KIKA szakértői szerint általában legalább 1-2 év eltelik, mire begyűrűzik hozzánk és elfogadottá válik egy-egy trend, ekkor pedig Nyugat-Európában többnyire már más a divat. A bútorlánc Róbert Károly körúti áruháza egyébként jelentős megújításon esett át, hogy még inkább illeszkedjen az aktuális trendekhez. Ennek apropóján szeptember 22-24-ig az összes üzletben és a webshopban is 15 százalékos kedvezmény jár a termékekre.

Egy új trend, amivel mindenki jól jár

Az elmúlt években világszerte elterjedt még egy új trend a bútoriparban, és ez már a magyarországi bútorláncokban és otthonokban is jelen van: ez a környezetbarát bútorok vásárlása az egészség és a természet védelmének jegyében. Az elmúlt évtizedekben a hagyományos fa építőelemek helyett olcsóbb, egyszerűbben gyártható és felhasználható faipari termékek terjedtek el. Kevesen tudják, hogy a ma már minden háztartásban fellelhető bútordarabokhoz ragasztóként használt műgyanta gyakran tartalmaz formaldehidet, amelyet a WHO (World Health Organization) 2004-ben rákkeltő anyagnak minősített.

A fa bútoroknál akkor óvhatjuk leginkább a környezetünket, ha tömörfát választunk - ezek sokkal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, mint a bútorlapból, MDF-ből vagy farostlemezből készült bútorok és tartósabbak is, ennek megfelelően viszont az áruk is magasabb

 - tudtuk meg a KIKA-tól. Az áruházlánc vásárlóinak körében is egyre keresettebbek a természetes alapanyagú termékek, ennek megfelelően a kínálatban is egyre több ilyen jelent meg az utóbbi években.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 20. péntek
Teofil
51. hét
December 20.
Sangría nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33