Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Saját használatra és befektetésnek is egyre vonzóbb a panellakás, különösen, ha felújított. A budapesti paneleknek az elmúlt két évben 65 százalékkal nőtt az átlagára, a használt lakások piacán pedig keresettebbek, mint téglaépítésű társaik. A fővárosba, a megyeszékhelyekre költözők körében is ez a legnépszerűbb lakástípus. Kevesen tudják, hogy a korszerűsítéséhez szükséges tőke könnyedén összegyűlhet állami támogatásból is.
A tömbház-sztereotípia véglegesen megdőlt, már nem "ciki" panelben élni. A pár éve még lenézett, korszerűtlennek tartott házak átalakítása ugyanis egyre gyakoribb. Egy ilyen lakás vitathatatlan előnye a több, nagyméretű, ezért sok fényt biztosító ablak, a megfelelő tájolás és jó belmagasság. Nemcsak 30 százalékkal olcsóbbak az ilyen lakások, de a korszerűsített infrastruktúra révén a fenntartási költségük is vetekszik egy azonos téglalakáséval. Ráadásul kiválóan megközelíthetőek tömegközlekedéssel is. A legfrissebb KSH-felmérések szerint a használt lakás iránt érdeklődők ötöde keresi a paneleket Budapesten. Hasonlóan népszerűek ezek az ingatlanok a megyei jogú városokban és megyeszékhelyeken is, ott a lakáskeresők 36 százaléka preferálja ezeket az épületeket.
6 tipp és még 10 négyzetméter
A panellakások felújítása előtt kötelező szakember tanácsát kérni, mert a szerkezeti átalakítások engedélyhez kötöttek. Egy tízemeletes ház esetében a különböző szinteken eltérőek a statikai lehetőségek, általában a hetedik emelettől fölfelé jobb a tulajdonosok helyzete. A nagyobb élettér kialakításához azonban nem feltétlenül szükséges a falakat megbontani. Pataki Judit belsőépítész tapasztalatai szerint némi kreativitással akár több tíz négyzetméterrel is növelhető a térhatás.
- tanácsolja a szakember.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Félmilliós állami támogatás
Nagyon sok függ a lakás állapotától, egyedi jellemzőktől és a tervezett munkálatoktól, de négyzetméterenként nagyjából 40-60 ezer forint felújítási költséggel kell számolni - mondja az OTP Lakástakarékpénztár vezérigazgató-helyettese. Köntös Péter kalkulációja szerint egy átlagos kétszobás panellakás esetében már komoly anyagi előnyt jelent az állami támogatású megtakarítás. Két családtag számára kötött négyéves szerződéssel a félmillió forintot is meghaladja az állami támogatás mértéke a 2,5 milliós megtakarításból. A lakástakarékban összegyűlt pénzből a klasszikus festést, ablakcserét, a beépített konyhaszekrényt és a beépített háztartási gépeket is, valamint a burkolást, a víz és fűtés korszerűsítését is finanszírozni lehet.
Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







