Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Az elmúlt 12 hónap alatt romlott a legnépszerűbb árkategóriában (25-32 millió forint) lakást keresők helyzete: azonos minőségi mutatók mellett csaknem fél szobával kisebb ingatlant képesek megvásárolni. Ha folytatódik az erős drágulás, akkor tovább csökkenhet a megfizethető lakások mérete - derül ki egy ingatlanos oldal legfrissebb elemzéséből.
Az Otthontérkép.hu nemrégiben készített kérdőíves felméréséből világosan kiolvasható, hogy a magyarok álomotthona 35 millió forint alatti, 3 szobás és kevésbé frekventált területen helyezkedik el. Ezt támasztja alá a térképes ingatlankereső portál mostani, a budapesti otthonokra kiterjedő elemzése is, melynek középpontjába a 25-32 millió forintos árkategóriába tartozó lakások kerültek.
Egyfajta eltolódás figyelhető meg, ennek iránya a drágább ingatlanok felé mutat. Míg egy évvel ezelőtt nagyobb eséllyel bukkanhattunk egy 15 millió forintos, vagy annál alacsonyabb árú eladó otthonra, addig ma már ennek esélye negyedére csökkent. Az eladásra kínált otthonok javarészt ennél magasabb árkategóriába tartoznak, így itt láthatunk bővülést a kínálatban.
A kínálat drágulása két dolgot von maga után: vagy emelni kell a vásárlásra szánt keretet vagy pedig az igényeket kell csökkenteni. Ennek egyik leggyakoribb megnyilvánulása, amikor az állapotban kötünk kompromisszumot, a másik, amikor az alapterületből engedünk.
- figyelmeztetett Mester Nándor, az Otthontérkép. hu vezető elemzője.
A felmérés szerint míg egy évvel ezelőtt, a 2016-os negyedik negyedévben, a 25-32 millió forintos árkategóriában leginkább új építésű és újszerű otthonok voltak, addig ma már leginkább a felújítottakat találjuk itt. Ez pedig, még ha nem is akkora léptékű, de minőségi romlást jelent, amit a vásárlóknak el kell fogadni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az áremelkedés azonban nemcsak az állapotra gyakorol látványos hatást, de a lakásméretre is. A 25-32 millió forintos árkategóriába tartozó ingatlanok alapterülete ugyanis egy év leforgása alatt 3 négyzetmétert csökkent. Ez annyit jelent, hogy míg 2016 utolsó negyedévében ezért a pénzért átlagosan 60 négyzetmétert kaptunk, addig 2017 ugyanezen időszakában már csak 57 négyzetmétert. A lakásberuházókkal folyamatosan szoros kapcsolatot tartó Otthontérkép tapasztalatai szerint ez az irány vélhetően a következő 3-5 évben folytatódni fog, így fél szoba úgymond eltűnhet, vagyis legalább ennyivel kisebb ingatlanra telik majd a potenciális vásárlók többségének.
Ezek a tendenciák az új építésű otthon tömeges megjelenésének tudhatók be, ebben a kategóriában ugyanis az alapterület csökkenése általánosan megfigyelhető trend. A sokak által várt fordulat azonban már nem sokáig várat magára. Hamarosan ugyanis eljön majd az a pont, amikor a vásárlók már nem tudják vagy nem akarják követni a kínálat áremelkedését és a folyamatos kompromisszumkötések helyett inkább elhalasztják a tranzakciót.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







