Új uniós szabályok jöhetnek a rövid távú lakáskiadásra és a második otthonokra. A változások érinthetik Budapest és a Balaton ingatlanpiacát.
Az idei évhez hasonlóan jövőre ismét emelkedik a két gyereket nevelők családi adókedvezménye - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
A kormány 2015-ben döntött arról, hogy 2019-ig a duplájára emelik a két gyereket nevelők családi adókedvezményét, vagyis a korábbi húszezer forintról negyvenezer forintra. A 2017-es emelésnek köszönhetően
Az egy, illetve három vagy több gyereket nevelők esetében nem változik az összeg, ők továbbra is tízezer, illetve gyerekenként 33 ezer forint kedvezményt tudnak érvényesíteni. Hangsúlyozta, a családtámogatási rendszer gerince a - 2011-ben bevezetett és azóta folyamatosan bővített - családi típusú adózás, amelynek lehetőségével évente körülbelül egymillió család él.
Novák Katalin kiemelte, Magyarország majdnem kétszer annyit költ családtámogatásra mint az OECD átlag. Utóbbi a GDP 2,55 százalékát jelenti, Magyarország ezzel szemben 2017-ben a költségvetés 4,7 százalékát, 1741 milliárd forintot fordít családtámogatásra. Ez 14 százalékkal, 216 milliárd forinttal magasabb, mint a 2016-os összeg.
A posta hétfőn kezdi meg a családtámogatások kifizetését azoknak, akik a lakcímükre kérték a folyósítást, akik pedig folyószámlára, bankszámlára kapják, azoknak december 21-23 között utalják el.
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







