Akadozik a napelemes inverterek kötelező adatszolgáltatási rendszerének bevezetése, amelyet júliustól terveznek elindítani.
A beruházókon úrrá lett a lakásépítési láz, tavaly közel háromszor több építési engedélyt adtak ki számukra, mint előző évben. Mutatjuk a számokat.
Az újépítésű társasházak esetében a befektetők igyekeznek a piaci igényeknek leginkább megfelelő 40-70 négyzetméteres lakásokat kialakítani. A statisztikák szerint az elmúlt öt évben az új lakások mérete átlagosan 15 négyzetméterrel csökkent, aminek sokszor a kiszolgáló helyiségek látják kárát. Annak, aki spájzban szeretné tartani az élelmiszereket, vagy megfelelő helyen tárolni a síléceket, jó eséllyel komoly plusz költségekkel kell számolnia - áll az OTP Ingatlanpont közleményében.
A KSH adatai szerint a hazai lakásállományban stagnál az egyszobás, és folyamatosan növekszik a 2-3 illetve többszobás ingatlanok aránya. Az újépítésű lakások kétharmada is többlakásos társasházban épül. A növekvő keresletet és a költséghatékonyságot szem előtt tartva az ingatlanberuházók az adott alapterületen általában a lehető legtöbb lakást alakítják ki. Ezért egyre többször fordul elő, hogy eltűnik a régebbi lakásokban teljesen megszokott spájz, gardrób vagy tároló. A vásárlói igény azonban nem szűnt meg, továbbra is keresettek a plusz helységekkel rendelkező lakások, osztja meg piaci tapasztalatait a vállalkozás.
Saját piaca van a tárolóknak
A tároló helyiségeket az építtetők igyekeznek pinceszinten vagy az emeleten kialakítani, áruk négyzetméterenként a 200-400 ezer forintot is elérheti. Hüvelykujj-szabály szerint a lakás négyzetméterárának felével érdemes számolni - ismerteti Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A három vagy több szobás, magasabb minőségű lakások esetében íratlan szabály, hogy az építészeknek tervezniük kell spájzot, mosókonyhát. Az is egyre gyakoribb, hogy az erkélyre, teraszra terveznek tárolót, így az nem vesz el helyet a hasznos lakótérből.
Spájzból zuhanyzó?
A plusz helyiségek a későbbi átalakítások lehetőségeit is kiszélesítik. Van olyan hirdetés az OTP Ingatlanpont adatbázisában, amelyben külön kiemelik, hogy a spájz minden gond nélkül zuhanyzóvá alakítható, mivel a vízcsövek helyben vannak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ami a tárolókat illeti, a lakáseladók sok esetben nem tudják: hogyan, mennyiben befolyásolja az ingatlan eladási árát. Ezért is érdemes szakértői segítséget kérni az ár meghatározásakor, hívja fel a figyelmet a harmadik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








