A helyi rendőrség 2024 óta végzi azzal a céllal, hogy beazonosítsa a három évnél régebben megkezdett, engedély nélküli épületeket. Hamarosan drónok segíthetik a munkát.
A Kossuth-díjas énekes ötszobás otthonát gyakran láthatták a tévénézők az Édes Élet sorozatban. Most ettől a háztól szeretne megválni, méghozzá sürgősen, áron alul. Utánajártunk, mennyit érne valójában Bangó Margit otthona.
Bangó Margit a közösségi oldalán is megosztotta, hogy eladóvá vált az otthona. A XIX. kerületi 160 négyzetméteres ingatlant (ami egyébként egy 250 négyzetméteres telken áll) 33 millió forintért árulja. A hirdetésben az is nagy hangsúlyt kap, hogy két generáció számára is ideális otthon lehet, ebbe pedig kaptak is bepillantást az Édes Élet sorozat nézői.
Az ingatlan ára, viszont meglepő, mivel csak 33 milliót kér a 160 négyzetméteres házért. Ez azt jelenti, hogy 206 250 forintos négyzetméteráron adja, ami csaknem harmadával kevesebb, mint a környékbeli ingatlanoké. A ház a Kispest óvárosában található, ahol nagyjából 300 ezer forint az ingatlanok négyzetmétere a nagyobb alapterületű házaknak, ez alapján körülbelül 48 millió forintot érhet valójában Bangó Margit otthona.
De miért adja ilyen olcsón?
Előfordulhat, hogy azért adja el az otthonát az énekesnő, mert tágasabb házra vágyik. A hirdetés szövegéből viszont az is kiderül, hogy itt nem egy, hanem valójában két házról van szó, ami egy telken áll. A nagyobbik három szobás, a kisebbik pedig kettő. A tény, hogy valójában két házról van szó, pedig megnehezítheti az eladását, így arra kényszerülhet, hogy olcsóbban váljon meg tőle, mint ahogy azt a piaci árak diktálják.
Ma jellemzően inkább túlárazzák a tulajdonosok a házukat. A túlárazottságnak vélhetően az is az oka, hogy a hirdetési árak egyre inkább elszakadnak a valóságtól. Az eladó ingatlanokat jóval magasabb áron kínálják, mint amennyiért el lehet adni őket, erős túlárazottság jellemző a piacra. Ez pedig valószínűleg hozzájárul ahhoz, hogy bővül az eladó lakások kínálata, vagyis nő a választék.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A magas hirdetési árakból az is következik, hogy egyre nagyobb az alku mértéke, ugyanakkor pontos mértéke attól is függ, hogy mennyivel van túlárazva az adott lakás. Átlagosan talán 5-10 százalék körül alakulhat. A lényeg azonban az, hogy azok a vevők, akik egy-két éve még egymásra licitáltak a lakások vásárlásánál, mára elfogytak, és nagyon ritka az, amikor egy átlagos lakást a vevő az adott kínálati áron hajlandó megvenni. Sokkal jellemzőbb, hogy az érdeklődők további lakásokat is megnéznek a megnövekedett választék miatt, és kivárnak a döntéssel. Az eladók pedig így egy idő után kénytelenek belátni, hogy a hirdetési árak és az eladási árak között jelentős a különbség.
Mit keresnek most a vevők?
A használt ingatlanok között a kisebb méretű egy- és kétszobások, kevésbé az ennél nagyobb méretűek. Ennek az is az oka, hogy az új projektek indulásával és a CSOK felhasználása révén azok, akik nagyobb lakást akarnak vásárolni, inkább az újépítésűek között néznek körül, és nem annyira a használt-piacon. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jó elosztású, háromszobás használt lakások ne kelnének el, inkább csak az érzékelhető, hogy tovább kell hirdetni őket, mire vevőt találnak rájuk.
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







