A brit Munkáspárt egyre nyíltabban beszél a Brexit okozta gazdasági károkról, és szorosabb kapcsolatot keres az Európai Unióval.
A friss statisztikák szerint mostanra az uniós háztartások körülbelül harmada egyedülálló - tehát egyetlen, gyerek nélküli felnőttből áll. 2010 óta a szingli háztartások aránya lassan, de folyamatosan növekszik.
2017-ben az Európai Unióban lévő háztartások nagyjából harmada egyedülálló felnőttekből állt - derül ki az Eurostat friss adataiból. Az uniós tagállamok közül egyedül Máltán maradt 20 százalék alatt a szingli háztartások aránya, míg a földközi-tengeri szigetországot követő Portugáliában és Szlovákiában 22 százalék volt tavaly ezen háztartások részesedése. Svédországban már egyenesen túlsúlyba kerültek ezek a háztartások (51%), de 40 százalék feletti a részesedésük Németországban, Finnországban, Litvániában és Dániában is.
Magyarország e téren nagyjából a középmezőnyben található: a hazai háztartások 32 százaléka állt egyedülállókból 2017-ben. Ez alapján úgy tűnik, hogy a magyarországi folyamatok belesimulnak az európai trendbe, hiszen 2010 óta itt is az egyedülálló háztartások arányának lassú emelkedése figyelhető meg: az évtized elején még csak 31 százalék volt ezek aránya.
Az unió egészében ennél valamelyest erőteljesebb növekedés figyelhető meg, hiszen 2010-ben még csak a háztartások 31 százaléka állt egyetlen személyből, miközben tavaly már 34 százalékuk. Néhány országban azonban kifejezetten figyelemreméltó növekedés következett be. Ilyen tagállam például Lettország, ahol az egy személyből álló háztartások 25 százalékos aránya 35 százalékra emelkedett 2010 és 2017 között.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







