Mégis miért akarna valaki ezekben a budapesti kerületekben lakni?

2017. szeptember 26. 13:00

Egy év leforgása alatt trendszerűen növekedett a nagyobb alapterületű, új és újszerű otthonok iránti kereslet. Ez egyre nyilvánvalóbban a CSOK, a kedvezőbb hitelek és még inkább a lakásfejlesztők intenzív kampányának köszönhető - derül ki egy ingatlanos website friss elemzéséből.

A felmérés szerint 2016 és 2017 között megnövekedett a 75 négyzetméternél nagyobb alapterületű otthonok iránti kereslet, a 130 négyzetméter fölötti ingatlanokra például csaknem kétszer annyian kerestek rá 2017 őszén, mint 2016 azonos időszakában. Ennek hátterében feltehetően a CSOK-hatás állhat, illetve nem elhanyagolható az sem, hogy ezek a vásárlók saját lakhatás céljából vásárolnak, nem pedig befektetési szándékkal, utóbbiak ugyanis a kisebb alapterületű lakásokat részesítik előnyben - írja közleményében az Otthontérkép.

Új lakást vennél? Befektetnél vagy költöznél? Gyere el szeptember 29 - október 1. között a Millenárisra, ahol 5. alkalommal rendezzük meg az ingyenes Lakás 2017 Kiállítás és Vásárt. A helyszínen személyesen is találkozhatsz a fejlesztőkkel, valamint hasznos előadásokat hallgathatsz meg a lakáspiac aktualitásairól. Még több info a Lakás 2017 honlapján.

Az ingatlan állapotának szempontjából az elmúlt 12 hónap abszolút nyertesei az új építésű, az újszerű és a felújított ingatlanok voltak. Új lakások esetén 1 év alatt csaknem 4 százalékkal növekedett a kereslet, ez leginkább az egyre intenzívebb lakóparki kampányoknak tudható be. 

Az új projektek sokak számára elérhetetlen árkategóriájúak, éppen ezért tapasztalhatunk növekedést az újszerű és a felújított otthonok esetén is. Hiába könnyebb hitelhez jutni, arra számítunk, hogy az újszerű és a felújított lakások népszerűsége tovább nő a következő egy-két évben, s ez további jelentős, akár 5-10 százalékos drágulást eredményez ezekben a kategóriákban. Ha itt is elviselhetetlen árak alakulnak ki, akkor pedig idővel a kereslet egy nagyobb része a közepes állapotú vagy a felújítandó ingatlanok felé fordulhat

- figyelmeztetett Mester Nándor, a cég vezető elemzője.

2016 és 2017 szeptembere között a keresések eltolódtak a drágább ártartomány felé. Míg 2016-ban a keresők 30 százaléka 7-12 millió forint közötti ingatlant szeretett volna vásárolni, addig 2017-ben ez 22 százalékra csökkent. A 12-20 milliós és a 20-35 milliós ingatlanok keresettsége azonban növekedett, előbbi 2 százalékkal, utóbbi pedig 5 százalékkal. Ugyanígy növekedést tapasztalunk a 35-60 millió forint között árult otthonok esetén is. E tendencia hátterében szintén a CSOK, illetve a kedvező hitelkörnyezet állhat, melyek egyértelműen ösztönzik a keresletet.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az elmúlt 12 hónapban növekedett a fővárosban a külső kerületek, illetve az agglomeráció népszerűsége. A két év adatait összehasonlítva világosan látszik, hogy egyre többen szeretnének a III., a XV., a XX., a X., a XVII., a XVIII., a XXI., a XIX. és a XXIII. kerületekbe költözni. A legnagyobb arányú keresleti emelkedés a IV. kerületben volt, itt ugyanis 2016-ban a keresők csupán 3 százaléka szeretett volna vásárolni, 2017-re azonban ez az arány megduplázódott.

A külső kerületek népszerűségének hátterében a lakáspiaci árak emelkedése áll, ezeken a területeken ugyanis még mindig jóval alacsonyabb áron lehet vásárolni. Tény azonban az is, hogy a nagyobb alapterületű ingatlanok - melyek, mint láthattunk egyre népszerűbbek - gyakrabban fordulnak elő a város külsőbb kerületeiben.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem