A trükk az, hogy a fehérre mázolt üvegfelület a napsugárzás jelentős részét visszaveri, mielőtt az áthatolna az üvegen és felmelegítené a belső tereket.
Melegebb és szárazabb volt az idei ősz a szokásosnál; 1901 óta ez volt a második legmelegebb ősz, a 2018-as év pedig akár a legmelegebb esztendő is lehet Magyarországon - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből.
A 2018-as őszi középhőmérséklet országos átlagban 12,3 Celsius-fok volt, ami 2 fokkal magasabb az 1981-2010-es időszak alapján számított normálértéknél. A szeptember 1,5 fokkal, az október 2,4, a november pedig 2 fokkal volt melegebb a sokéves átlagnál.
Az évszak során a legmagasabb hőmérsékletet, 34,9 fokot Békéssámsonon mérték szeptember 2-án, de szeptember 21-ig nyárt idéző hőmérsékletek voltak jellemzők. A ősz legalacsonyabb hőmérsékletét, mínusz 12,1 fokot a Nógrád megyei Zabaron rögzítették november 29-én.
Kifejtették: Magyarországon az idei őszön először szeptember 25-én csökkent fagypont alá a hőmérséklet. Zabarban ekkor mínusz 1,3 fokig hűlt a levegő. Majd október közepén egy kiterjedt anticiklonnak köszönhetően nyugodt, száraz, sok napsütéssel és átlag feletti csúcshőmérséklettel teli időszak, igazi "vénasszonyok nyara" kezdődött. Október 27-én megdőlt a napi abszolút maximum rekord is: Kübekházán 27,3 fokig emelkedett a hőmérséklet, két nappal később ugyanitt újabb napi melegrekord született.
A szeptemberi csapadékmennyiség átlag körüli volt, októberben ugyanakkor az ilyenkor szokásos mennyiség 41 százaléka hullott csak le. Novemberben - az előzetes adatok alapján - országosan 31 milliméter körüli volt a csapadék, ami mintegy 37 százalékkal marad el a normál értéktől.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az évszak csapadékösszege országos átlagban 103 milliméter körüli volt, ami mintegy 30 százalékkal kevesebb az 1981-2010-es őszi átlagnál. Kitértek arra is, hogy a Meteorológiai Világszervezet előzetes éghajlati értékelője szerint 2018 globálisan valószínűleg a negyedik legmelegebb év lesz a kiterjedt megfigyelések kezdete óta. A hazai mérések alapján pedig, ha a december középhőmérséklete nem tér el lényegesen az átlagtól, akkor a 2018-as év akár a legmelegebb év is lehet Magyarországon - olvasható a meteorológiai szolgálat elemzésében.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







