Ha virágos, zöld környezetet szeretnénk varázsolni házunk köré, de idő és motiváció hiányában kevesebbet szeretnénk vele foglalkozni, a gondozásmentes kertet nekünk találták ki.
Az Y generációnak alig marad pénze a havi számlák rendezése után, a szórakozásról mégsem hajlandó lemondani. A pénzköltési lehetőségeket és szokásokat nem a kor-, hanem sokkal inkább az életszínvonalbeli különbségek határozzák meg.
A Z generáció (akik 1995 után születtek) 92 százaléka még otthon él, a "mamahotelek" biztonságában, és bevallásuk szerint bátran költenek szórakozásra és egyéb extrákra, gondolkodásukban és terveikben pedig egyáltalán nem játszik központi szerepet a pénz. Az Y-ok (1980 és 1999 közöttiek) esetében 30 százalékos a szülőkkel élők aránya, 70 százalékuk tehát már elindult a nagybetűs életbe és küzd az önállóság fenntartásának kihívásaival. A GKI és a Jófogás közöt kutatásának válaszadói közül minden hetedik résztvevő nyilatkozta azt, hogy megosztja szüleivel a keresetének egy részét.
Luxuscikkek vs. állandó kiadások
Az egyes generációk esetében a költések fontossági sorrendje jelentősen eltér. Míg a Z korcsoport egy hónapban átlagosan 3 termékkörre - kiemelten ruházati cikkekre (61 százalék) és hobbikra (39 százalék) - költi el a pénzét, addig a többi generáció átlagosan 5 dolgot fedez a keresetéből, és ezek már inkább állandó kiadások. Esetükben a költési tábla élén értelemszerűen az élelmiszerek és számlák rendezése áll. Ha azonban az egyszeri kiadásokat nézzük, az életvitelbeli különbség még élesebben megmutatkozik: míg a Z generáció 36 százaléka mobileszközre, addig az Y-Babyboom szülöttjei legszívesebben lakásfelszerelési, lakberendezési tárgyakra fordítják a félretett pénzüket.
Szórakozás vs. megélhetés
Az Y generáció esetében, az otthonról való kiszakadással a kiadásaik összetétele és az élethelyzetük jelentősen megváltozik, ugyanakkor a fiatalkori szokásokhoz való ragaszkodásuk megmarad. Miközben az összes válaszadó csupán 20 százaléka költ szórakozásra, legaktívabban ezt az Y generáció teszi, hetente legalább 2 alkalommal, ami duplája mind a Z, mind az X generáció kikapcsolódási gyakoriságának.
A korcsoportok számára persze mást és mást jelent a szórakozás, de a generációs különbségeknél sokkal szembetűnőbb a nemek közti egyenlőtlenség, hiszen a férfiak szórakozásra való igénye túlszárnyalja a nőkét: míg előbbiek havonta 6-7 alkalommal, az utóbbiak csak egyszer járnak el kikapcsolódni.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ragaszkodás vs. továbbadás
A szokások mellett a tárgyakhoz való ragaszkodást is felmérte a legnagyobb apróhirdetési portál. Míg az internetezők 33 százaléka minden holmijához ragaszkodik, addig 50 százalékuk csak néhány, személyes tárgyához. A fiatalabbak inkább a barátoknak és a közeli hozzátartozóknak, míg az idősebbek elsősorban a rászorulóknak adják tovább megunt dolgaikat.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.