6 °C Budapest

Megváltozik az életünk: ilyenek lesznek az épületek 2019-re?

2017. július 16. 18:00

Ha informatikáról és "kütyükről" van szó, napjaink egyik legdivatosabb kifejezése az Internet of Things (IoT). Az internethez csatlakozó okoseszközök nem csak a közvetlen környezetünkben elérhető "kütyükön" keresztül képesek megkönnyíteni életünket, de az épületek, sőt egész városok szintjén is.

A Schneider Electric kutatása alapján az épületüzemeltetők 63 százaléka okos analitikai eszközökkel kívánja hatékonyabbá tenni létesítménye működését, és 88 százalékuk szerint 2019-re ez a beruházás meg is térül. Az amerikai létesítményvezetők, illetve üzemeltetésért, karbantartásért és energiafelhasználásért felelős szakemberek bevonásával végzett felmérés résztvevőinek 70 százaléka szerint az IoT egy éven belül hatással lesz az épületüzemeltetési és karbantartási házirendjeikre.

Tisztább, hatékonyabb, biztonságosabb

Világszerte a szervezetek közel kétharmada (63%) tervezi, hogy kihasználja az Internet of Things lehetőségeit arra, hogy elemezze ügyfeleinek viselkedését és ezen keresztül jobb szolgáltatásokat nyújtson. Az üzleti döntéshozók egyéb fontos előnyöket is látnak az IoT-eszközök alkalmazásában a Schneider Electric kutatása szerint, például az erőforrások jobb kihasználását, (20%) a nagyobb biztonságot (18%), valamint a munkavégzési és életviteli szokásaink megváltoztatását (16%). Szintén fontos tényezőnek számít a megkérdezettek szemében a vásárlók jobb kiszolgálása (12%), a légszennyezés csökkentése (10%) és a több szabadidő (10%).

IoT az épületekben

Az IoT nem csupán a közvetlen környezetünkben gondoskodik nagyobb kényelemről. Ha a lakásban található okoseszközöknél eggyel nagyobb egységet, például teljes (intelligens) épületeket vizsgálunk, az itt telepített szenzorok képesek érzékelni olyan fontos tényezőket, mint a hőmérséklet, páratartalom, jelenlét, szén-dioxid-szint és a közművek állapota.

A fejlett épületautomatizálási és energiafelügyeleti rendszerek ezen információk alapján optimalizálni tudják a folyamatokat és az energiafogyasztást. A legjobb példa erre hazánkban a Nordic Light irodaház. Az épület a vállalat energiahatékonysági és automatizálási megoldásainak is köszönhetően a hagyományos épületekhez képest átlagosan 30 százalékkal kevesebb villamos energiát használ fel évente, ami 100-110 kWh/m2-nyi fogyasztást jelent.

Az eső- és szennyvizet kezelő intelligens rendszerek pedig éves szinten akár 75 szzalékkal csökkentik a létesítményben az ivóvíz felhasználását. Az ilyen jellegű, intelligens rendszerek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, amit a Schneider Electric friss kutatása is alátámaszt.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

IoT a városokban

Az IoT a lakó- és irodaházakon túl nagyobb egységben, a városok szintjén is komoly lehetőségeket tartogat. Az időjárási körülmények alapos elemzésével pontosabb előrejelzések készíthetők, amelyek segítik a kockázatok csökkentését. A biztonság is növelhető videokamerás megfigyelőrendszerekkel, valamint az energiafogyasztás optimalizálásához és a fenntarthatóbb működés biztosításához is elérhetők intelligens rendszerek.

A smart city szoftverek valós idejű adatokkal és elemzéssel segítik a döntéshozatalt és a folyamatok optimalizálását, legyen szó tömegközlekedésről, vízfelhasználásról és szennyvízkezelésről vagy éppen az adatközpontok és egyéb létesítmények optimálisabb üzemeltetéséről.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom