Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Sokakat meglepetésként ért a július eleji pénzügyminiszteri megszólalás az újépítésű lakások vásárlására vonatkozó, 2019 végéig élő, kedvezményes áfa megszűnéséről. Olyannyira, hogy egyelőre még nem is nagyon sikerült felmérni a várható hatásokat, a szakemberek is kissé bizonytalanok a jóslatokat illetően. Az persze egyértelműnek tűnik, hogy vásárlóként mit is érdemes tenni ebben a helyzetben.
Az áfa visszaállása a mostani 5 százalékról a 27 százalékos szintre önmagában 22 százalékos áremelkedést indokol, ami több millió forintos tétel bármely lakásnál. Ha abból indulunk ki, hogy most 600 ezer forintnál jár a budapesti átlagos négyzetméterár az újépítésű lakások esetében, akkor 2020 után már 750 ezres árakról beszélhetünk - derül ki a Balla Ingatlan közleményéből. Ami azt jelenti, hogy
Ez pedig már megfizethetetlenül magas ár. Különösen így van ez a külső kerületekben, illetve - egynémely prosperáló várostól (Győr, Kecskemét, Debrecen) eltekintve - a vidéki ingatlanpiacokon. A 700 ezer forint feletti négyzetméterárakat legfeljebb a belső kerületekben fizetik meg a vevők - vélekedett Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos ügyvezetője.
Hosszútávú hatások
Az áremelkedés hatására ezért rengeteg fejlesztő cég fog eltűnni a piacról, és persze az átadott lakások száma is csökken: a tavalyi 15 ezres szintről 8-10 ezerre, ami még 2013-2015 táján volt jellemző az újlakás-piacra - tette hozzá Balla Ákos. Az lehet egyedül pozitívum, hogy várhatóan mérséklődik az építőipart olyannyira feszítő munkaerőhiány is.
2020-ig is emelkedni fognak az árak
De nem csak 2020-tól drágulnak majd az újépítésű ingatlanok: addig is folyamatos lesz drágulás, ahogy ezidáig is ez volt tapasztalható. Annak ellenére igaz ez, hogy most már a beruházóknak igyekezniük kellene az átadásokkal, hogy ne maradjanak készleten eladatlan ingatlanaik 2019 után, hiszen a 22 százalékkal magasabb árakon jóval kisebb eséllyel tudják azokat értékesíteni.
A szakember várakozásai szerint azonban a beruházók a futó projektjeiket be fogják tudni fejezni, mivel az áfa-bizonytalanság miatt az új fejlesztések előkészítésével már a tavalyi év vége felé leálltak. Utóbbi oka, hogy társasházak esetében 20-22 hónapos építési idővel kell számolni. A szerkezetkész vagy majdnem szerkezetkész épületek esetében tehát még van esély azok befejezésére 2020-ig.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem az áfa bizonytalanítja el a vásárlókat
A közelgő határidő tehát nem kell, hogy elbizonytalanítsa azokat, akik a most épülő projektek közül válogatnak. Habár a bejelentés még nem jutott el mindenkihez, úgy tűnik, hogy nem is tapasztalható megtorpanás az érdeklődők részéről.
Összességében tehát az újlakás-vásárlások várható alakulása kapcsán elmondható, hogy ha nem is tartunk a kedvezményes áfa megszűnésének határidejétől, azért nem árt az óvatosság: alaposan meg kell nézni, hogy milyen projektben vásárolunk ingatlant. Érdemes meggyőződni a fejlesztő hátteréről, referenciáiról, megbízhatóságáról, és csak ezen ismeretek fényében vágni bele a vásárlásba.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







