Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
Nagyjából a 2000 és 2008 közötti lakástrendek ismétlődnek meg a még mindig folyamatosan élénkülő magyar piacon, ugyanakkor egyre nagyobb a lakhatási szegénység és sok a kilakoltatás. Fokozatosan nő a különbség a társadalom legfelső és legalsó rétegei között - számol be az Index.
2015 óta újra a lakáshitelezés a gazdaság fő motorja, ugyanakkor a devizahitelek nagy vesztesei csak nehezen lábalnak ki a nehézségekből. Még mindig sok a kilakoltatás és a végrehajtás. 2015 és 2018 között mintegy 200 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, ami megnehezítette lakáshoz jutást.
A társadalom alsó leszakadó és felső státuszú csoportjai között jelentős különbségek vannak. A lakásaik értéke két-háromszoros különbséget mutat, a leszakadóknál négyszer-hatszor nagyobb az esélye, hogy zsúfolt lakásokba kényszerülnek, és hétszer nagyobb az esélye, hogy lakásköltségeikkel kapcsolatban hátralékot halmoznak fel.
Az önkormányzati lakásokban élők helyzete a legkritikusabb, 38 százalékuk hátralékos és évente ezer lakásból lakoltatnak ki családokat.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







