Magyarok százezrei bukhatják télre a lakásukat, ha ezt nem lépik meg

2017. november 19. 13:00

Lakáskiadás esetén sokan nem gondolnak arra, hogy közjegyző előtt közokiratba foglalják a bérleti szerződést, pedig súlyos ára lehet annak, ha ezt az időt és pénzt megspóroljuk. Egy Facebook-bejegyzésre figyeltünk fel, melynek tanúsága szerint egy két éve nem fizető bérlőt nem sikerül az utcára tennie a tulajdonosoknak, akiknek most a kilakoltatási moratórium tett be. Ügyvédet kérdeztünk meg, hogy ilyen helyzetben milyen lehetőségeink vannak.

A 2011-es népszámlálás adatai szerint 277 356 lakás volt kiadva az országban. Ez a szám minden valószínűség szerint emelkedett azóta, mivel 2011 és 2016 között 10,7 százalékról 13,7 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik az Eurostat adatai szerint bérleményben laktak Magyarországon.

A fentiek alapján arra lehet következtetni, hogy nincs egyedül az a nő, aki Az Ingatlanosok Kicsiny Almanachja nevű Facebook-oldalhoz fordult problémájával, a lenti bejegyzés szerint.

forrás: Az Ingatlanosok Kicsiny Almanachja Facebook-oldal

A Facebook-oldalon egy olyan lakáskiadási esetről lehet olvasni, ahol egy bérlő két éve nem fizet bérleti díjat, de még mindig az ingatlanban lakik. Ugyan az elmúlt nyáron a bíróság már elrendelte a kilakoltatását, ám az erről szóló határozatot csak október végén kézbesítették, így viszont a végrehajtást idén már nem lehet megejteni, a nemrég kiterjesztett végrehajtási moratórium miatt ugyanis már csak 2018. májusára kapott időpontot a tulajdonos a bírósági végrehajtóktól.

A posztban felteszik a kérdést, hogy mit lehet ilyenkor csinálni, illetve hova lehet ilyenkor fordulni, így ezzel kapcsolatban megkerestünk egy ingatlanjogban jártas jogászt, hogy járjuk körbe, mit tehet ilyen esetekben egy pórul járt bérbeadó.

A kilakoltatási moratórium november 15-től április 30-ig tart Magyarországon. A köztudatba leginkább úgy épült be, hogy ebben az időszakban a bankok nem lakoltathatják ki azokat az adósokat, akiknek felmondták a hitelszerződését, az kevésbé él a fejekben, hogy a bérleti díjat nem fizetők is profitálhatnak a helyzetből.

A kilakoltatási moratórium az ilyen esetekre is vonatkozik

- erősítette meg a Pénzcentrumnak dr. Ódor Dániel ügyvéd, a Taylor Wessing Hungary munkatársa. A szakember hozzátette, hogy vannak ugyan kivételek, amikor a moratórium tartama alatt is el lehet végezni a kilakoltatást, például ha bebizonyítható, hogy a tulajdonosnak sincs hol laknia, vagy ha felajánl egy másik ingatlant a bérlőnek, de nem kecsegtetett túl sok jóval ezekkel a lehetőségekkel kapcsolatban

Azt ugyanis, hogy egy ilyen helyzet fennáll, a bíróságnak kell megállapítania, és ismerve a magyar igazságszolgáltatás tempóját, mire egy ilyen határozat megszületne, már jellemzően vége is van a moratórium időszakának.

Az is felmerül ilyen helyzetekben, hogy a lakásban legális-e zárat lecserélni, esetleg a közműveket, azaz a gázt vagy a villanyt kikapcsoltatni (a víz kikapcsolása még a szolgáltatói oldalról sem egyszerű eset, közegészségügyi és tűzvédelmi okok miatt).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azért, hogy egy tulajdonos önkényesen meggyorsítsa a kilakoltatást, vagy elősegítse azt, nem teheti meg, más megítélés alá eshet azonban, ha egy tulajdonos azért korlátozza a közművek használatához való hozzáférést, hogy a nem fizető bérlő által okozott kárt csökkentse

- vázolta a nem éppen egyértelmű helyzetet Ódor Dániel.

Azt is megkérdeztük a jogásztól, hogy mennyire jellemző, hogy ennyire elhúzódik, azaz akár két évig is tart egy hasonló, a bérleti díj meg nem fizetése miatt indított bírósági eljárás. Ódor Dániel szerint ez egyáltalán nem rendkívüli, ugyanis a másodfokú (azaz a legtöbbször jogerős) ítélet meghozatala még akkor is jellemzően másfél évig tart, ha egyébként a bíróság viszonylag egyértelműnek találja az esetet. Ha pedig egyéb körülmények is felmerülnek az ügyben, például a bérlő azt állítja, hogy a lakás kisebb, mint a szerződésben leírt méret, és ezért nem fizette meg a (teljes) bérleti díjat, akkor pedig még ennél is tovább tarthat a bírósági eljárás.

Magát a bírósági szakaszt egy ilyen esetben csak akkor lehet megspórolni, ha már a kiadáskor közjegyző előtt közokiratba foglaltuk legalább azt, hogy a bérleti szerződés felmondása, vagy a bérleti díj meg nem fizetése esetén a bérlő vállalja, hogy kiköltözik a lakásból.

Amennyiben ezt megtettük, akkor a bíróság közreműködése nélkül, rögtön a végrehajtóhoz fordulhatunk, ám a moratóriumot ebben az esetben sem tudjuk megkerülni.

Kis értékű ingatlanbérleti szerződések esetén persze felmerül a kérdés, hogy mennyire éri meg közjegyzőnél kötni meg a szerződést (amelynek az ára akár az ötvenezer forintot is elérheti), de annyit talán érdemes közjegyző előtt aláíratni egy bérlővel, hogy a bérleti díj meg nem fizetése esetén vállalja, hogy kiköltözik a lakásból. Egy ilyen papírt mellesleg nemcsak a lakás kiadásakor, hanem akármikor alá lehet íratni.

PÉNZRE VAN SZÜKSÉGED?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban ezúttal 1,5 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót az MKB Bank nyújtja (THM 11,43%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata (THM 11,73%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste Bank, és a Budapest Bank személyi kölcsön konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem