Eladta 800 négyzetméteres háza felét Medveczky Ilona. Élete végéig élhet a házban, a felső szintre pedig egy házaspár költözik be két gyerekkel.
Ahogy a friss házasok jelentős része, Szabó Zsófi és férje is a közös otthon megteremtésén fáradozik. Úgy döntöttek, nem vásárolnak egy házat, hanem építenek egy sajátot. Azt viszont nem gondolták, hogy ekkora terhet jelent majd az építkezés.
Szabó Zsófit az utóbbi időben nagyon lefoglalta az építkezés. Mivel ő van többet a helyszínen, és felügyel szinte mindent, nagyon sok energiáját felemészti a házépítés.
- mondta a színésznő a Best magazinnak. Hozzátette, mindent együtt választottak ki, és egy szép, modern házat álmodtak meg maguknak. Azt is elárulta a lapnak, hogy épülő otthonukban gyerekszoba is helyet kapott, mivel mindketten családban gondolkodnak, erről azonban többet nem árult el.
Egy ház építése körül rengeteg teendő van, ráadásul mivel idén sokan döntöttek az építkezés mellett, még égetőbb probléma lett a szakemberhiány. Korábbi lapértesülések szerint a megindult építkezések sem haladnak túl gyorsan, a korábban megszokott 5-6 szakember helyett csak 3-4-en dolgoznak egy házon. Az áfacsökkentés hatását mára már elnyelték az építési költségek (építőanyag és munkabér) emelkedése, emiatt pedig nagyjából 30 százalékkal drágábbak az új lakások. A készházak jellemzően 100-120 négyzetméteresek, a kulcsrakész négyzetméterár (5 százalékos áfával számolva) nagyjából 220-250 ezer forintba kerül. Ez alapján egy 110 négyzetméteres ház nagyjából 25 millió forintba kerül.
Arról nincs információ, hogy Szabó Zsófi és férje mekkora összegből építik új otthonukat. A családtervezésen gondolkodó fiatalok viszont gyakran úgy ugranak bele az építkezésbe, hogy a CSOK lehetőségét is alaposan körüljárják. Emellett a legtöbben nem rendelkeznek akkora megtakarítással, hogy önerőből felépítsenek egy házat, általában az építkezés egy részét hitelből oldját meg.
APénzcentrum kalkulátorával végeztünk egy próbaszámítást, amellyel azt néztük meg, jelenleg melyik banki ajánlat a legjobb, hogy például egy 20 milliós kölcsönt szeretnénk felvenni 15 évre. A kalkulátor szerint a K&H Bank üzleti feltételű forint lakáshitel - induló díjakkal nevű terméke az egyik legkedvezőbb, 2,57 százalékos a THM, a teljes visszafizetendő össze 24 068 420 forint, és a havi törlesztő 132 888 forint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szintén jó ajánlat a Sberbank Forint piaci kamatozású lakáscélú jelzálogkölcsön "A típus", ennek 2,73 százalék a teljes hiteldíj mutatója, a visszafizetendő összeg 24 269 552 forint, és 134 491 forint a havi törlesztőrészlet. A Gránit Bank Lakáshitele is jó konstrukció, 2,73 százalékos THM-mel 24 320 751 forint a visszafizetendő összeg, és 134 869 forint a törlesztő.
Ha úgy szeretnél tájékozódni az akutális banki ajánlatokról, érdemes megnézni egy személyre szabott számítást is, ezt megteheted aPénzcentrum kalkulátorával.
A címlapkép csak illusztráció.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Robert Kalinák bejelentése: nincs túl az életveszélyen Robert Fico
- Uniós eljárás folyik a Facebook és az Instagram üzemeltetője ellen
- Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront
- Újabb műtét várhat Robert Ficóra
- Kriminálpszichológus: paranoid igazságosztó lehet a férfi, aki rálőtt Robert Ficóra
- Szentkirályi Alexandra: kapjanak a BKK-dolgozók is virtuális bérletet!