A lengyel ékszerkereskedő, W.Kruk tovább bővíti magyarországi jelenlétét. A vállalat a közelmúltban Szombathelyen nyitott üzletet, és hamarosan a Köki Terminálban is megjelenik.
Hét év alatt csaknem a másfélszeresére, 35 500-ról 51 800-ra nőtt a házasságkötések évenkénti száma Magyarországon. Ennyi idő alatt ilyen mértékű emelkedés utoljára a második világháború utáni években, 1945 és 1950 között történt, amikor a világégés alatt elmaradó esküvőket pótolták be a párok - írta a Magyar Nemzet szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss tanulmánya alapján.
A frigyek számának 2011 óta tartó emelkedése először 2017-ben torpant meg: a múlt év első tíz hónapjában megkötött 46 061 házasság 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A lap megjegyzi, hogy a teljes 2017. év végleges adatai még nem szerepelnek a KSH honlapján.
A tanulmány szerint összességében továbbra is csökken a frigyben élők aránya: 2016-ban ismét tízezerrel kevesebb házasságot kötöttek, mint amennyi válás vagy elhalálozás miatt megszűnt. Ám ez még így is a legkedvezőbb érték az utóbbi 36 évben. A lap cikke szerint 2010-ig évenként háromszor ennyi volt a "deficit", vagyis 30-35 ezerrel több frigy szűnt meg, mint amennyi létrejött.
A változás részben a növekvő várható élettartamnak is betudható, de mérséklődött a válások száma is. 2014-ben hosszú idő óta először csökkent 20 ezer alá, 2016-ban az előző 53 év legalacsonyabb esetszámát regisztrálták - írta a Magyar Nemzet.

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


