A 2022-es történelmi aszály után agrárszakmai körökben is világossá vált, hogy a helyzet súlyosbodik, és a jövőben még komolyabb szárazságok sújthatják az országot.
Magyarország legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája a lakossági fűtés levegőszennyezése, miközben a lakossági tüzelőberendezések kibocsátása Magyarországon még nem szabályozott - hangzott el a Tiszta fűtés című nemzetközi konferencián.
A gyermekek életesélyeit átlagosan 6-18 hónappal csökkentheti a szennyezett levegő - hangzott el a konferencián, amelyet t az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Levegő Munkacsoport rendezte a német Deutsche Umwelthilfe és a Dán Ökológia Tanács közreműködésével.
A biztosi hivatal vizsgálata szerint a légszennyezés fő előidézője, hogy a lakosság egyre nagyobb arányban éget fát, lignitet, barnaszenet, sőt nemegyszer hulladékot. Míg 2000-ben a lakossági fűtésből származó egészségkárosító részecske-kibocsátás (PM10) az összkibocsátás 24 százalékát tette ki, addig 2013-ban már 45 százalékát.
Az egészséget leginkább veszélyeztető legapróbb részecskék (PM2,5) kibocsátásának 74 százalékáért a lakossági égetés volt a felelős. Ezeket a tüzelőanyagokat ráadásul gyakran elavult berendezésekben, nem megfelelő tüzelési technikával égetik, ami tovább fokozza a károsanyag-kibocsátást. Sokszor égetnek avart, illetve hulladékot nyílt téren is.
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke kifejtette: egy fával fűtő átlagos magyar háztartásnak a tűzifa évente mintegy 250 ezer forintjába kerül, az emiatti légszennyezés okozta megbetegedések és halálozások költségeit is hozzáadva azonban legalább 500 ezer forintba kerül a társadalomnak. A lignit esetében a vásárláskor kifizetett összeg 150 ezer forint, a valódi költség viszont 650 ezer forint. A műanyag és egyéb hulladékok égetése - ami egyébként jogszabályokba ütköző cselekmény - még ennél is sokkal többe kerül a társadalomnak - tette hozzá.
Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár elmondta, Magyarországon az elmúlt években jelentősen csökkent a szállópor-szennyezettség, és ma már kétharmad részben a lakossági fűtésből ered. A lakossági tüzelő berendezések kibocsátása Magyarországon még nem szabályozott, ez az uniós szabályozás alapján a 2020-as évek elejétől lesz kötelező.
Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport környezeti tanácsadó irodájának vezetője szerint a rossz fűtési szokások elsősorban az ismerethiány és a felelőtlenség következményei, bár helyenként kétségkívül hozzájárul a lakosság szegénysége is. További gond, hogy a hatóságok lényegében nem lépnek fel az illegális égetésekkel szemben, hivatkozással arra, hogy nincs eszköz a kezükben a helyzet kezelésére.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Axel Friedrich, a német Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség környezet, közlekedés és zaj főosztályának korábbi vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a részecskeszennyezés nagymértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez is. Az északi félteke országaiban kibocsátott kormot ugyanis a szél elviszi az Északi-sarkvidékre és a gleccserekre, ahol leülepszik, így a fehér jég és hó szürkévé válik, és sokkal inkább elnyeli a hőt.
Patrick Huth, a Deutsche Umwelthilfe projektvezetője elmondta, hogy a lakossági fűtés Németországban is a részecskeszennyezés fő forrása. Bár elvben szigorú előírások vonatkoznak a kályhákra és kazánokra, túl sok a kiskapu. A gyári tesztek alapján kimutatott adatok - az autókhoz hasonlóan - sokszor köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
Mivel a probléma minden országot érint, nemzetközi összefogás szükséges a megoldására. Ezért is indított közös kampányt Tiszta fűtés címmel több civil szervezet az Európai Bizottság LIFE+ programja támogatásával - mondta.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Az OTP Bank elkötelezett a digitális fejlesztések támogatása mellett (x)
Új, online gyorsan és kényelmesen igényelhető hitelterméket vezetett be az OTP Bank kisvállalkozói ügyfelei számára


