Nem kizárólag új építésű, padlófűtéses házakban lehet jó választás a hőszivattyú.
A lakáspiacon folytatódott az áremelkedés és az is látható, hogy az új lakások nagyobb mértékben drágultak, mint a használtak - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A legfrissebb KSH adatok szerint ugyanis országos átlagban az új lakások ára 12,2 százalékkal volt magasabb 2017 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban és azóta is nőttek az árak éves összevetésben.
Az ingatlan.com adatai szerint a legnépszerűbb méretű, 50-70 négyzetméteres új lakások átlagos négyzetéterára január közepén Budapesten 673 ezer forint volt. Győrben 337 ezer forintnál járt a szóban forgó új építésű lakások átlagára, Debrecenben és Szegeden pedig 396 ezer és 383 ezer forintba került egy-egy négyzetméter.
- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember szerint az idén és jövőre évente legalább 20-25 ezer új lakás kerül átadásra, ennek több mint felét eladási céllal építik a vállalkozók.
Az elemzés a lakáspiac másik fontos mutatójáról, az adásvételek számáról azt írja, hogy a múlt év első kilenc hónapjában 95 ezer tranzakció történt, ami 4 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Balogh László az adásvételek számának alakulásáról azt mondta, hogy bár országos szinten nőtt az adásvételek száma, ugyanakkor a fővárosi piacon már stagnálás látható. Ez pedig azzal magyarázható, hogy a budapesti piacon sok új lakás jelent meg, de a használt lakások piacán a kínálat nem bővül a korábbi évekhez hasonló mértékben és ez a két tényező kiegyenlítheti egymást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- fogalmazott a szakember.
A KSH legfrissebb adatai szerint a használt lakások a múlt év harmadik negyedévében 8,4 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest. Az ingatlan.com elemzéséből az is kiderül, hogy hasonlóan alacsony drágulásra a használt lakásoknál utoljára 2014 utolsó negyedévében volt példa. 2015-től kezdődően ugyanis jellemzően két számjegyű volt az áremelkedés éves mértéke. Balogh László szerint ez beigazolja a lassuló áremelkedéssel kapcsolatos várakozásokat, ami idén még tovább folytatódhat. A szakértő hozzátette azt is, hogy az enyhülő áremelkedés kiszámíthatóbb és fenntarthatóbb irányt szabhat az ingatlanpiacnak 2018-ban.
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







