Több Aptamil anyatej‑kiegészítő tápszert is azonnal visszahívott a Müller.
Míg a főváros egyes kerületeiben már csak egy kisebb méretű garzon vásárolható 20 millió forintból, a külsőbb kerületekben elérhető lehet akár egy 65 négyzetméteres ingatlan is ebből az összegből. Vidéki településen ráadásul ennél többször nagyobb lakást vagy házat is lehet venni a megadott keretösszegből.
A Duna House az elmúlt fél év valós ingatlantranzakciós adataira alapozva kiszámította, hogy az egyes településeken 20 millió forintból, megközelítőleg mekkora méretű ingatlan vásárolható.
- mondta el Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.
A nagyobb megyeszékhelyek közül Miskolcon vásárolható a legnagyobb lakás, amely akár 132 négyzetméteres is lehet. A vizsgálatba bevont települések közül további négy helyen érhető el 100 négyzetméter-, míg további öt településen 80 négyzetméter feletti ingatlan.
- tette hozzá a szakértő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Házak esetében egyébként kisebb a különbség Budapest és a drágább vidéki városok között. Velencén 10-, Siófokon pedig 17 négyzetméterrel nagyobb ház érhető el, mint a fővárosban. A skála másik végén lévő településeken azonban kastély méretű ingatlanok is kifutják 20 millió forintból. Dombóváron akár a 200-, további hét településen pedig a 100 négyzetmétert is meghaladhatja a vásárolt ingatlan nagysága
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







