Évekig a reflektorfénytől távol, a természet közelségében és csendjében keresett feltöltődést a népszerű zenész-humorista.
Sokan átsiklanak a világítás megtervezése felett, pedig nemcsak a lakás stílusát és hangulatát határozza meg, hanem a benne élők közérzetét is. Ma már az izzó típusa mellett például a színhőmérsékletét is kiválaszthatjuk, nem beszélve a lámpák számos egyéb funkciójáról. Ahogy rövidülnek a nappalok, egyre nagyobb szerepet kapnak az otthonokban a mesterséges fények, ezért a novemberi időszak jó alkalom a világítás fejlesztésére. Érdemes megnézni a KIKA megújult lámpakínálatát, különösen november 10-11-én, amikor a bútorlánc minden termékre 12% kedvezményt kínál.
Az otthoni világításra a legtöbben kevés figyelmet fordítanak, mert a tervezés látszólag csak a konnektorok, a kapcsolók és a lámpák elhelyezéséből áll. Pedig valójában összetettebb és központi kérdés: egyrészt jelentősen befolyásolja a terek hangulatát, másrészt létszükséglet, hiszen még a napközben fényben úszó lakásokban is beköszönt az este. Télen pedig már délután 4 óra körül sötétedik, így az ébren töltött időszak jelentős részét lámpafénynél töltjük. Nem beszélve arról, hogy a megfelelően kiválasztott világítási rendszer egy rossz adottságú helyiségen - például egy szűkös előszobán - is sokat javíthat.
Egyre keresettebbek a modern eszközök
Az utóbbi években köztudottá vált, hogy milyen fontos szerepük van a lakás fényeinek a mindennapokban, főleg a téli hónapokban, és a lámpavásárlásnál előtérbe került a tudatosság. Például egyre többen vannak tisztában azzal, hogy a megfelelő minőségű világítás korszerű, praktikus és energiatakarékos is - közölte a Pénzcentrummal a KIKA.
Vezérlést tekintve az érintőgombos és a távirányítós megoldások terjednek, illetve egyre többen keresnek extra funkciókkal rendelkező lámpákat. Ilyen például az éjszakai fény funkció: ez diszkrét fényt biztosít és közben nem zavarja az alvást. Ezeken ráadásul többnyire kiválthatjuk telefonunk ébresztőjét az ébresztő funkcióval, a színváltó funkcióval pedig hangulatunkhoz igazíthatjuk a világítást. Az olyan modelleket is egyre többen vásárolják, amelyek hőmérő- és naptár funkcióval rendelkeznek. Érdemes a következő hétvégén mindennek utánanézni a KIKA üzleteiben, mert amellett, hogy megújult lámpakínálattal várják a vásárlókat, november 10-11-én minden termékre 12% kedvezmény jár.

Ezekre figyelj, ha lámpát veszel!
A fények kiválasztásánál az esztétika mellett a praktikum is fontos szerepet játszik. Érdemes lehet akár szakértőtől is tanácsot kérni már az építkezéskor vagy a felújítás megkezdésekor.
Otthoni munkához, tanuláshoz is megfelelően erős, helyi megvilágítás szükséges: ha például van egy bevált olvasósarkunk, oda célszerű egy asztali- vagy fali lámpát elhelyezni. Vegyük azt is figyelembe, hogy ha monitort használunk, inkább szórt fényre van szükségünk. A vásárlásnál érdemes azt is előre eldönteni, hogy milyen égőt szeretnénk, hiszen a foglalat meghatározza, milyet csavarhatunk majd az adott lámpába.
A fényforrások fényerejét Lumenben (lm) határozzuk meg, ami a hagyományos izzók Watt jelölésének tízszeresével egyezik meg. A lakóterek ajánlott megvilágítása 100 Lumen per négyzetméter, míg a konyhában és fürdőszobában körülbelül 30 Lumen per négyzetméter elegendő. A fények színének a mértékegysége a Kelvin (K): a meleg fehér színt 2700 Kelvin, a természetes fehéret 4000 Kelvin, míg a hideg fehéret 5000 Kelvin jelöli.

Mutatjuk a legjobb ajánlatokat
A KIKA megújult kínálatában mindenki megtalálja a számára ideális fényforrást: a termékekben ötvöződik a technológiai innováció, az új design-és formavilág - amellett, hogy a lámpák fényforrásként is maximálisan ellátják funkciójukat.
Mennyezeti lámpák
Jelentősen bővült a nagy átmérőjű lámpák száma, köztük az 50-60 centiméteres, illetve 70-80 centiméteres kialakításúaké, de akár 1 méteres átmérőjű lámpákat is találunk. Sok az egyéb funkcióval rendelkező mennyezeti lámpa, köztük:
- a távirányítható;
- a fényerőszabályozható;
- a színhőmérséklet-szabályozható;
- az éjszakai fény funkcióval ellátott;
- a színes fényeket használó.
Egyes mennyezeti lámpák már különböző hangulatok vagy fényjelenségek színvilágát is meg tudják jeleníteni, mint például a csillagos eget, gyertyalángot vagy a naplementét. Ezeknek az ára 20 ezer forintnál kezdődik, a közepes árkategória 39-50 ezer forint között mozog, de akár 100 ezer forint felett is találunk, főleg díszesebb csillárokat.
LED-soros designlámpák
Ezek olyan mennyezeti lámpák, illetve függesztékek, amelyeknél a nagy fényerő kecses formavilággal párosul. A hagyományos fémszínek mellett megjelennek a különböző antikolt hatású ezüst- és aranyszínek is, a matt fehér és fekete, a rosegold, a bézs, vagy akár a zöld és sárga árnyalatai. Formavilágban a szabályos geometriai formák, valamint a különböző hullámformák, ívek, és ezek kombinációi jelennek meg elsősorban. Itt a szükséges LED-lámpák számától függően az ár 7 és 35 ezer forint között változik.
Ernyős lámpák
Az ernyős lámpák soha sem mennek ki a divatból, most is jelentős méret-, szín- és anyagválasztékban érhetőek el. Válogathatunk hengeres, oválisszerű és összetett ernyős formákból, illetve zárt és nyitott ernyőkből. A felhasznált anyagok között lehet szövet, bársony, fém, és előfordulhat ezek bármely kombinációja.
Asztali lámpák
Forma és szín szempontjából is jelentős a választék a különböző asztali és dekorációs lámpákból. Az íróasztali lámpák zöménél az alapfunkció mellett egyéb kényelmi funkciók jelennek meg, mint a színhőmérséklet szabályozhatósága, beépített óra, ébresztő, naptár, blue-tooth hangszóró vagy a vezeték nélküli telefontöltő. Ezeknek az ára 12 és 25 ezer forint között mozog.

Kültéri lámpák
A KIKA továbbra is széles választékban kínál kültéri, fürdőszobai spot, álló, vintage lámpákat és csillárokat. A kültéri világítással kapcsolatban fontos tudni, hogy belső terekre készült lámpák használata veszélyes lehet, ezért erre a célra mindig válasszunk a kinti világításhoz ajánlott termékekből. A téli sötét estéken ezeknek is nagyon fontos szerepük van, és nem csupán dekorációs eszközök.
(x)
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







