Bajorország továbbra is kedvelt célpont a magyar munkavállalók körében, az ottani ingatlanárak azonban még a helyieket is megdöbbentik.
2016-ban többek között a CSOK-nak és az egyszerűsödő adminisztrációnak köszönhetően jelentősen megemelkedett a lakásépítések és felújítások száma Magyarországon és a trend 2017-ben is folytatódik. Ennek megfelelően egyre többen látnak jó üzletet az építőiparban, amit az is jelez, hogy közel hatodával nőtt tavaly az újonnan alapított cégek száma a szektorban. A kontármunkák visszaszorulását eredményezheti, hogy 2017-től mind az építész tervezők, mind az építőipari kivitelezők számára kötelező a felelősségbiztosítási szerződés megkötése.
A válság időszakában tapasztalt 40 százalékos visszaesést követően az építőiparban 2013-ban és 2014-ben komoly fellendülés következett be, a kedvező trend pedig 2015-ben és 2016-ban is folytatódott. Míg korábban az uniós támogatásokból zajló beruházások hajtották az építőipart, addig idéntől a lakásépítések is jelentős részt tesznek ki a bővülésből. Előrejelzések szerint a lakásépítésben négy, a korábbiakhoz képest jó év várható, 2019-ig folyamatosan emelkedik az évente épített lakások száma.
A főleg a fővárosban tapasztalható ingatlanár-robbanás mellett két kormányzati intézkedés is segíti a lakásépítések és felújítások számának gyarapodását. Az egyik, hogy a 300 négyzetméter összes hasznos alapterületet meg nem haladó ingatlanok vonatkozásában megszűnt az építési engedély, ezáltal egyszerű bejelentés keretében, gyorsan, egyszerűen meg lehet kezdeni az építkezést. A másik a közismert CSOK, amelynek kedvezményét igénybe véve sokan tervezik a lakásvásárlást, az építkezést.
Az ingatlanpiac pezsgésével párhuzamosan nőtt azok száma is, akik ismét jó üzletet látnak az építkezésben. Tavaly 15 százalékkal nőtt az újonnan alapított építőipari vállalkozások száma a megelőző évhez képest, összesen 3110 ilyen cég alakult 2016-ban.
Ilyenkor szokott előfordulni, hogy a gyors pénz reményében kontárok is megjelennek a piacon. Azonban most sokkal nehezebb dolguk lesz, ugyanis 2017-től a vonatkozó jogszabály - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet - a lakóépület egyszerű bejelentéssel induló kivitelezéséhez a felelősségbiztosítást is feltételként írja elő mind a tervező mind pedig a kivitelező vonatkozásában. A kivitelező és tervező kötelező felelősségbiztosítása az általuk végzett tevékenység közben okozott dologi és személyi károk fedezetére szolgál.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kötelező biztosítás megkötését a törvény a lakóépület kivitelezésének bejelentésével egy időben írja elő. Biztosítás nélkül a kivitelezés nem kezdődhet meg.
- jelentette ki Busa Zoltán, a CIG Pannónia EMABIT vezérigazgatója. Ezeket a biztosításokat egyébként online is megköthetik a kivitelezők, sőt, van, ahol okostelefonon keresztül is elérhető a szolgáltatás.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








