13 °C Budapest

Kizárja a szegényeket a falusi csok: éppen annak nem jár, aki leginkább rászorul

2019. április 16. 10:04

Éppen azokat zárja ki a családtámogatási program, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá: a falusi csok szigorúbb feltételeket szab, mint a városi, így éppen a szegények járnak vele rosszul - mondta el Bass László, gyermekszegénységgel foglalkozó szociológus. A csokra jogosultaktól 1-2 gyerek esetén féléves, 3 gyerek vállalásakor egy éves biztosítási jogviszont várnak, a falvakban élőktől azonban ennek éppen a dupláját. A falusi csokra jogoult településeken élők így hátrányba kerülnek - állítja a szakértő.

A falvakban élő, szegényebb rétegeket hátrányban indulnak a csok felvételénél, hiszen amíg a népesebb településeken élők számára fél éves  - 1-2 gyerek vállalása esetén -, illetve 3 gyerek vállalása esetén egy éves biztosítási jogviszony az igénylés feltétele, addig a kistelepüléseken élők számára ez 1-2 gyerek esetén egy év, 3 gyerek vállalása esetén pedig két év. Bass László, a Gyerekesély Közhasznú Egyesület alelnöke szerint diszkriminatív a családi otthonteremtési kedvezmény, mert a feltételekkel a kormány azt üzeni: akarjuk, hogy gyerekek szülessenek, de megmondjuk hova - írja a Népszava. 

A gyermekszegénységgel foglalkozó szociológus szerint ezzel az állam azt üzeni, hogy azoknak a gyerekei értékesebbek, akiknek van folyamatos munkájuk. Pedig akik munkanélküli vagy közmunkás családba születnek, azok is megérdemlik a jobb lakáskörülményeket - véli a szakértő. A magyar fiatalok egyenesen menekülnek a legrosszabb foglalkoztatási helyzetben lévő térségekből, főleg Borsodból. 

Ott egy lakásvásárlási támogatás, a szülőhely szeretete, a családi hagyományok ideig-óráig segíthetik az elvándorlás lassítását, de biztos megélhetés nélkül hosszú távon ez a pár millió forint nem lesz megtartó erő, a hátrányos régiók továbbra is hátrányban lesznek

 - mondta el Bass László. Hasonló véleményen van Kiss Ambrus, a Policy Agenda elemzője, aki szerint a kistelepülésekre meghatározott szigorúbb feltételek ismét a társadalmi egyenlőtlenséget erősítik. A családvédelmi program nem foglalkozik az alacsony bérek kérdésével, ami az elnéptelenedő falvakban a legnagyobb problémát jelenti. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm