A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt.
Augusztusban nagyon nehéz Budapesten normális áron albérletet találni, amiben az is közrejátszik, hogy sok diák a felvételi ponthatárok kihirdetése után keres lakhatást. Persze a szezonális hatáson túl amúgy is szárnyal az ingatlanpiac, azon belül is az albérletek piaca. Verebes István most szembesült a lesújtó valósággal.
Közösségi oldalán fakadt ki a Jászai Mari-díjas színész és rendező, ugyanis éppen albérletet keres, és eddig nagyon elkeserítőek a tapasztalatai.
- írja Facebook-oldalán Verebes. Azt is megosztotta, hogy 100-120 ezer forintos bérleti díjat szeretne fizetni, plusz rezsi, ennyiért keres albérletet. Eddig sikertelenül.
- osztotta meg tapasztalatait a színész. Csalódottsága miatt úgy határozott, hogy a közösségi oldalán próbál szerencsét, hátha valaki tud neki segíteni.
- zárja sorait a művész.
Egyébként sem egyszerű jó áron lakást találni ma a budapesti albérletpiacon, nyár végére még jobban az egekbe szöknek az árak. A kínálat alakulásából is látható, hogy a lakástulajdonosok készültek a szezonra: Budapesten a kiadó lakások kínálata július közepén az egyik hétről a másikra 5 százalékkal nőtt, így július végén már több mint 2500 lakás volt a kínálatban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kínálat bővülésére nagy szükség van, mert a ponthatárok kihirdetésének másnapján elindul a roham a kiadó lakásokért.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- fogalmazott a szakember.
ez a legfrissebb adat, azaz innen rajtol az albérletszezon. Budapesten belül továbbra is vannak jelentős eltérések. A budai kerületek közül az I-ben 193 ezer forint az átlagos bérleti díj, a II. kerületben 180 ezer forint, míg a V. kerület a legdrágább a 228 ezres átlaggal. Az egyetemekhez közel lévő IX. vagy XI. kerületi lakásoknál az átlagos bérleti díj egyaránt 145 ezer forint, de a külső kerületekben, például a XXI. kerületben, Csepelen csak 90 ezer forint az átlag.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








