Tavaly a panellakások értékesítési ideje csökkent a legnagyobb mértékben, kereken 20 nappal.
A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást - közölte Kósa Lajos.
Kósa Lajos a hétvégén tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a 12 ezer forintot. Ahol a fizetés fogyasztóhelyenként történik, ott a családok közvetlenül kapják meg a támogatást, ahol pedig a társasház rendezi a távhőszámlát, ott a társasház kapja meg a segítséget, és dönti el később, miként érvényesíti azt a tulajdonosok felé közölte Kósa Lajos.
A legtöbben, 3,4 millió fogyasztó a gázszámláján keresztül kapja meg ezt a segítséget, míg 650 ezer háztartásnál a távhő rezsijében érvényesítik a támogatást, mondta Kósa.
A "téli" rezsicsökkentésről szóló rendelet egyébként pénteken jelent meg, amely alapján 12 ezer forint visszajár mindenkinek valamikor a rezsiből. A mindenki persze nem igaz, hisz, ahogy már szerdán is megírtuk, az árammal fűtők például teljesen kimaradnak a kedvezményből, a reggeli rendelet után pedig újabb körrőlderült ki, hogy nem úgy részesül a rezsicsökkentésből, ahogy eddig szó volt róla.
A rendeletben ugyanis az olvasható, hogy azok, akik olyan gázfűtéses társasházban laknak, ahol nincs egyedi gázóra, attól függően, hogy 20 m3/h alatti vagy feletti gázmérővel rendelkezik a társasház, legfeljebb lakóközösségenként 24, illetve 120 ezer forint rezsicsökkentésben részesülhetnek. Ilyen társasház rengeteg van országszerte, példaként vegyük az újlipótvárosi Kleopátra Házat, ahol 446 lakás van, így az ott lakók 120000/446, azaz 269 forintra számíthatnak lakásonként, amely jelentősen elmarad a beígért 12 ezertől.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







