A ketrecharcos a csodával határos módon épült fel a szörnyű balesetből, ma este élete lehetősége előtt áll.
Az otthonteremtési program elindulása óta már 42 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke pedig meghaladta a 108 milliárd forintot.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára azt közölte, hogy az Országgyűlésnek benyújtott költségvetési javaslat szerint jövőre a kormány 226 milliárd forintot fog otthonteremtési támogatásra fordítani. Ez azt jelenti, hogy hat év alatt csaknem a kétszeresére, 82 százalékkal nőtt az otthonteremtésre fordított támogatások nagysága.
A program célja pedig az, hogy a gazdaság élénkítése mellett a fiatalok gyermekvállalását, családalapítását is támogassák. Dömötör Csaba arról beszélt, hogy jelentősen nőtt a lakásépítési kedv Magyarországon, és ez a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésének adatain is jól látszik. Az idei első negyedévet a tavalyival összehasonlítva csaknem másfélszeresére nőtt a csok-ot igénylők száma, miközben a támogatási kérelmek összege megduplázódott. A lakásépítési kedv javulását jelzi az is, hogy az idei első negyedévben 47 százalékkal több lakás épült a tavalyi azonos időszakhoz képest, az egyszerű bejelentések száma pedig 90 százalékkal nőtt.
Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy az otthonteremtésben támogatott 42 ezer család mára már egy nagyvárosnyi közösséget jelent. Fontos kihívásnak mondta ugyanakkor, hogy megfordítsák a negatív demográfiai tendenciákat. Szerinte ezt nem erőszakos betelepítéssel kell megoldani, hanem belső erőforrásokkal, és ezt a célt szolgálja a gyermekvállalást ösztönző otthonteremtési program is.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







