„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
A katasztrófavédelem számára a csípőszúnyog-ártalom elleni hatékonyabb védekezésre a kormány 825 millió forintot csoportosított át az idei költségvetésben - derült ki a szerdán megjelent Magyar Közlönyből.
Azonnali intézkedést ír elő a pénzügyminiszternek, a többletforrást pedig a védekezés fokozására kell fordítani a határozat szerint, mely arra is kitér, hogy a szúnyoggyérítési ütemezése során figyelembe kell venni a turisztikai szempontokat - írja a 24.hu. Tehát az irtás a turisták által nagy számban látogatott területeken, és a nagy érdeklődésre számot tartó turisztikai rendezvények helyszínein kiemelten fontos.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön jelentette be a rendkívüli szúnyogirtás plusz forrásait.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







