Szeptemberben látványosan nőtt a hazai kiskereskedelmi forgalom, a kereskedők szerint azonban a 4,3 százalékos bővülés még nem jelent tartós fordulatot.
2017 szeptemberében a születések száma 5,4, a halálozásoké pedig 4,1 százalékkal kevesebb volt, mint az előző év azonos hónapjában. A természetes fogyás 1399 fő volt, 59-cel több az egy évvel korábbinál. 2017 első kilenc hónapjában a születések száma 1,2 százalékkal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 5,9 százalékkal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 30 494 fő volt, 6303-mal több, mint az előző év azonos időszakában.
Idén szeptemberben 8131 gyermek született, és 9530 ember halt meg Magyarországon. A természetes fogyás 4,4 százalékos növekedést mutatott 2016. szeptemberéhez képest. A házasságkötések száma viszont emelkedett, a 6732 anyakönyvezett frigy 2,8 százalékkal, 185-tel meghaladta a tavaly szeptemberit.
Idén szeptemberig egyébként összesen 68 339 gyermek jött világra, ami 1,2 százalékkal elmaradt a 2016. január-szeptemberi születésszámtól. 2016 viszont szökőév volt. Az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak, a szökőnaphatástól megtisztított születésszám valamivel kisebb mértékben, 0,8 százalékkal csökkent.
Az év első 9 hónapjában 98 833-an haltak meg, ami 5,9 százalékos emelkedést, számszerűen 5504-gyel több elhunytat jelent 2016 azonos időszakához viszonyítva. A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január-szeptemberi 24 191-gyel szemben 30 494 fő volt, ami 26 százalékos növekedést jelent.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése azonban megtorpant. A 2017 első kilenc hónapjában megkötött 42 808 házasság 1,9 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







