Bár az elmúlt években valamelyest javult a magyar háztartások anyagi helyzetének megítélése, a mindennapi megélhetés továbbra is komoly kihívást jelent.
Tavalyhoz képest enyhén javult a fizetési morál a magyarországi vállalati- és lakossági ügyfelek esetén egyaránt.
A számlák 77 százalékát fizetik pontosan a magyarországi ügyfelek, ami 2 százalékponttal több, mint tavaly - derült ki az EOS Csoport 2017-es fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. Magyarország idén ötödik alkalommal vett részt a kutatásban, amelyet Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalata a TNS Infratest piackutató intézettel közösen végzett. A kutatásban 16 ország, mintegy 3400 döntéshozóját kérdezték meg a vállalati- és magánszemély ügyfelek fizetési szokásairól. Az eredmények alapján elmondható, hogy a magyarországi ügyfelek fizetési pontosságában és hajlandóságában idén egyaránt pozitív tendencia érzékelhető.
Nem látszik lényeges változás viszont a fizetési határidők tekintetében. 2017-ben, a magyarországi vállalatok átlagosan 38 napos fizetési határidővel számláztak, csakúgy, mint egy évvel korábban. A magánügyfelek számára kiállított számlák átlagos fizetési határideje 29 nap, ami 12 nappal marad el az üzleti ügyfelek számára kiállított számlákétól (41 nap). Ezzel a Kelet-Európai átlaggal közel megegyező határidők láthatóak (37 nap).
A behajthatatlan követelések aránya is javulást mutat, a Magyarországon kiállított számlák 4 százalékát nem fizetik ki egyáltalán, ami egy százalékpont javulást jelent 2016-hoz képest.
A nemfizetésnek és a késedelmes teljesítésnek hasonló okai vannak a magánszemélyek és a vállalatok esetében. A vállalati szektor megkérdezett szereplői a késedelmes fizetések és nemfizetések okaként leginkább a saját ügyfeleik nemfizetését (56%), a likviditás hiányát (50%), illetve a szándékos nemfizetést (28%) említették; míg a magánszemélyek az eladósodottságra (47%) és a feledékenységre (47%) hivatkoznak leggyakrabban, addig 39 százalékuk szándékosan késik vagy nem fizet. Thummerer Péter, az EOS Faktor Zrt. és az EOS KSI Kft. ügyvezető igazgatója szerint:
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta el a szakember. Az eredmények alapján elmondható, hogy az Európai vállalatok 77 százaléka, míg a magyarországi vállalatok 76 százaléka nem számít további javulásra a fizetési fegyelem terén.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







