Az óraátállítás, vagyis a nyári és téli időszámítás közötti váltás, 2026-ben is érvényes. A nyári időszámítás március 29-én, a téli időszámítás október utolsó vasárnapján kezdődik.
2018. februárjában az építőipari termelés volumene 26,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 19,8, az egyéb építményeké 40,1%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján februárban az építőipar termelése 5 százalékkal csökkent az előző havihoz mérten.
2018 februárjában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 19,8, az egyéb építményeké 40,1%-kal. Előbbiek növekedése ipari épületek mellett lakóépületek, oktatási épületek építésének az eredménye, utóbbiak esetében a termelés gyorsforgalmi utak építése, illetve vasútfelújítási munkák és közműépítések következtében bővült - írja közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 24,9, az egyéb építményeké 44,9, a speciális szaképítésé 21,4 százalékkal nőtt, a megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 0,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 45,9 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 51,4 százalékkal emelkedett. Februárban elsősorban közútfejlesztési munkákra kötöttek nagy értékű új szerződéseket.
Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene február végén 92,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,3, az egyéb építményeké 145,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt.
2018 január-februárban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 33,5 százalékkal emelkedett.Továbbra is jelentős bővülés látható az építőiparban, februárban 26 százalékos volt a növekedés, amiben a lakásépítéseket magában foglaló épületépítések is nagy szerepet vállaltak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ingatlan.com portál vezetője, Balogh László közleményében ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre égetőbbé válik a lakásépítéseket érzékenyen érintő áfakérdés tisztázása. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis csak a 2019 végig elkészült lakásokra vonatkozik a kedvezményes, 5 százalékos áfa. Márpedig
A lakásépítési kedvet is befolyásolja az áfa körüli bizonytalanság, erre utal, hogy februárban az épületépítésekre vonatkozó új szerződések 46 százalékkal esett vissza éves szinten.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







