Október 25-én, vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani az órákat.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
A parlament honlapján elérhető levelében az államfő azt írta: az önkéntes, megrendelésen alapuló kéményseprőipari szolgáltatás a biztonsági szint radikális csökkenését jelenti, és az életveszélyes helyzetek számának jelentős növekedését eredményezheti.
- hívta fel a figyelmet Áder János.
A köztársasági elnök emellett jogalkotási kifogást is emelt a törvénnyel kapcsolatban. Annak ellenére ugyanis, hogy az Országgyűlés a jogszabály kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit nem fogadta el, az államfőnek megküldött törvényszöveg sarkalatossági záradékot tartalmazott.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







