Ki dönthet arról, mi épülhet, ki költözhet és milyen feltételekkel a Balatonnál? Milyen eszközökkel próbálják meg kordában tartani a betelepülés hatásait? Utánajártunk!
Budapest, 2018. február 20., kedd (MTI) - Tavaly 8,8 millió liter, ötvenszázalékos pálinkának megfelelő párlatot készítettek a szeszfőzdék a megrendelők gyümölcséből, ami meghaladja az egy évvel korábbi értéket, és az otthoni pálinkakészítők is többet főztek, mivel tízmillió forinttal több közterhet, 85 millió forintot fizettek be az államkasszának - derül ki a keddi Magyar Időkből.
2016 óta párlatadójegyet kell vásárolniuk azoknak, akik otthon főznének pálinkát - mondta a lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője. Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy hozzátette: az egy liter előállítását lehetővé tevő jegyért hétszáz forintot kell fizetni.
Az első évben, 2016-ban 106 ezer jegyet váltottak az érintettek, ami 75 millió forintos bevételt hozott az államkasszának. Tavaly emelkedtek a számok, 120 ezer párlatadójegy nyomán nagyjából 85 millió forint érkezhetett a közkasszához. A legtöbb szelvényt Pest, Békés és Fejér megyében vették meg a főzni vágyók, a legkevesebb pedig Nógrádban, Vasban és Budapesten fogyott.
Leopold Róbert kiemelte, hogy
2015 óta egyébként összesen 21 ezer üstről érkezett bejelentés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ugyanakkor továbbra is az állami adóhatóság feladata, hogy megakadályozza olyan párlatok forgalomba kerülését, amelyeket otthon készítettek - mondta a szóvivő, majd aláhúzta: a házi főzésű pálinka csak saját használatra szolgálhat.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







