Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött.
Az országos szúnyoggyérítési program nyolcadik hetében, hétfőtől újabb 60 ezer hektáron, 148 település belterületén irtják a szúnyogokat a katasztrófavédelem irányításával - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn.
Mukics Dániel közölte: a héten Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Csongrád és Bács-Kiskun megyében, valamint Sopron térségében permetezik a kifejlett szúnyogokat. A fákkal, bokrokkal sűrűn benőtt területeken - ahol a levegőről kijuttatott vegyszer nem érné el a rovarokat - földi eljárással, autóról permeteznek - tette hozzá.
Az elmúlt héten az előzetes terveknek megfelelően 35 ezer hektáron, 213 településen és Budapest hat kerületében irtották a szúnyogokat. A Balatonon, a Tisza-tavon és a Duna mentén biológiai módszerrel gyérítették a lárvákat - közölte. A www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen mikor permeteznek. Ugyanakkor az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére, önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést - közölte a helyettes szóvivő.
Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy nem kell megijedni, nem Chemtrailről van szó.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






