Magyar Péter újabb közigazgatási váltást ígér: a TISZA visszahozná a megyéket és megszüntetné a főispáni címet.
Egy ideje új termékcsaláddal kísérletezik a svéd bútorlánc. Szerintük ugyanis a kisebb alapterület nem feltétlenül kell, hogy nélkülözhetetlen lakófunkciók elvesztésével párosuljon. Ha bejön a dolog, még a lakáspiacot is átrendezhetik.
Multifunkcionális bútorcsaláddal kísérletezik egy ideje az IKEA. A svéd bútoróriás szakemberei jól láthatóan arra keresik a választ, vajon a kisebb alapterület egyet jelent a nélkülözhetetlen, olykor áhított funkciók elvesztésével? Az alábbi videók tanúsága szerint: nem.
Habár nem nevezhető kuriózumnak az IKEA próbálkozása (egyedi márkák bőven akadnak a világpiacon - lásd lejjebb), azonban világméretű bútorlánc termékpalettáján eddig nem nagyon szerepelt hasonló bútorcsalád. Ez egyben azt is jelenti, ha a vásárlóknak bejön az újítás, akkor az - a könnyű elérhetőség miatt - akár a lakáspiacra is komoly hatással lehet.
A népességrobbanás mellett ugyanis a legapróbb lakások irányába főként a pénztelenség, illetve az árszínvonal rohamos emelkedése mozdítja el a potenciális vásárlókat. Ez a folyamat pedig még inkább felgyorsulhat, ha egyetlen funkcióról sem kell lemondania a lakáskeresőknek.
Apró lyukból álomotthon
Egyre többen vesznek kis lakást szerte az országban. Főként, hogy ezen lakások fenntartási költsége is jóval alacsonyabb. Arról pedig már nem is beszélve, hogy a kis lakások befektetési szempontból sem elhanyagolhatóak. Ha nem egy teljesen elhanyagolt, esetleg köztudottan kétes, és kevésbé biztonságos környéken vásárol valaki olcsó, 4-5 milliós kislakást befektetési szándékkal, akkor számíthat rá, hogy viszonylag könnyebben és várhatóan magas hozammal (8-10%) tudja majd bérbe adni.
Nem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy amennyiben a legolcsóbb lakások között keresgélünk, mindenképp számítanunk kell arra, hogy első látásra talán élhetetlen méretű ingatlanokkal találkozunk, mely későbbi kiadást is megnehezíti. Az egyik fő probléma a kis lakásokkal a ruhák, könyvek, háztartási gépek, vagy éppen az évek során felgyülemlett "kacatok" tárolásának megoldása. De szintén sokan mondanak le egy-egy garzonról, mivel elképzelni sem tudják, miként lehet megoldani a különböző funkciókkal bíró helyiségek, például a lakótér és a hálószoba szétválasztását. Éppen ezért a Pénzcentrum.hu ezúttal 3+1 tippet mutat, melyek segítségével a legapróbb otthon is élhető, igazi kis ékszerdobozzá válhat.
1. Fogadj szakembert!
Mivel a garzonlakáshoz elengedhetetlen a kreativitás, éppen ezért egy tervező szolgáltatását már a lakás első megnézésekor érdemes igénybe venni. Ő szakmai tapasztalatai alapján gondolatébresztő ötletekkel szolgálhat a legapróbb lakás kialakításához is. A szakember hozzájárulásával, sokkal kevesebb kompromisszumra leszünk rákényszerítve és így olyan lakásunk lehet, amiről mindig is álmodoztunk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2. Szerezz be multifunkciós bútorokat!
Bár Magyarországon egyelőre még nincs igazi divatja (az IKEA sem rukkolt vele még elő), de a tengerentúlon és jó pár európai országban, például Olaszországban is gombamód szaporodnak a multifunkciós bútorokra specializálódott szaküzletek. A kinyitható kanapékon túl is van ugyanis élet - és milyen színes élet
Megdöbbentően praktikus bútorokra bukkanhatunk az erre szakosodott gyártók honlapjain; legyen szó szekrényként, étkezőasztalként, kanapéként és még franciaágyként is használható bútoroktól, az apróbb, trükkösen működő, kevés helyet foglaló, mégis nagy tárkapacitású dohányzóasztalokig, vagy éppen konyhabútorokig. Aki az interneten kutakodna, az csak annyit írjon be a keresőbe, hogy "space-saving-furniture", s bár a legtöbb gyártó vállal házhozszállítást, azonban a bútorok borsos ára és a szállítási költség sokakat elrettenthet.
3. Nincs szükséged felesleges bútorokra!
Felesleges bútorokkal telezsúfolni egy garzont olyan tipikus hiba, mely miatt sokan azelőtt kifordulnak a lakásból, mint meglátták volna benne a lehetőségeket. Próbáljunk meg minél több szabad felületet hagyni a lakásban, és törekedjünk arra, hogy a kiválasztott bútorok praktikusak, és helytakarékosak legyenek.
3+1. A megvilágítás, és a festés sem mindegy!
Sokan mondanak le egy apró lakásról, mivel nem látják a különböző helyiségek közötti különbséget; pedig ügyes festéssel és jó világítással akár egy egyszobás lakásban is könnyedén elhatárolhatjuk a tereket.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







