Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Jövő héten kiderülnek a felvételi ponthatárok, amely után a fővárosba felvételt nyert vidéki fiatalok egy komoly döntési helyzetbe kerülnek a lakhatásuk szempontjából: kollégium, albérlet vagy saját lakás? Milyen előnyökkel és hátrányokkal érdemes számolni és melyik mennyibe kerül jelenleg?
Ha csak az anyagiakat nézzük, akkor kétségkívül a kollégium a legolcsóbb opció, hiszen itt az ingatlanárak emelkedése ellenére sem nőttek jelentősen a lakhatási díjak. A kollégiumi férőhelyek 9-20 ezer forintos sávban érhetőek el a legnagyobb intézményeknél (ELTE, BME, BGE, SZIE). Ezért az árért 2-4 ágyas szobák között lehet választani, egyes helyeken szobánként, máshol pedig emeletenként alakítottak ki fürdőszobát és rendszerint szintenként rendelkezésre áll közös használatú konyha is, illetve intézményenként mosási lehetőség. Az ár mellett vonzó szempont lehet a pezsgő kollégiumi élet, bár ez utóbbi többek számára inkább visszatartó tényező. A legfontosabb dolog viszont, hogy a kollégiumi helyeket jellemzően szociális alapon töltik fel, így ezzel a lehetőséggel nem mindenki élhet.
Saját lakásra vágysz? Lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!
Amennyiben nem jutott valaki kollégiumi férőhelyhez, akkor a bérleti lehetőségeket érdemes mérlegelnie elsőként. Budapesten az átlagos bérleti díj 150-170 ezer forint között mozog, természetesen a lakás méretétől és elhelyezkedésétől függően. "Az egyetemisták rendszerint a kisméretű garzonlakásokat keresik, ahol egyedül élhetnek, vagy épp egy többszobás lakást bérelnek közösen, így az egy főre jutó költségek is alacsonyabbak" - nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. "Jelenleg széles kínálatból lehet választani a bérlakások piacán. A minőség tekintetében is jelentős javulás tapasztalható az elmúlt években az újépítésű lakások megjelenése miatt, azonban árak tekintetében főleg a jobb lakások esetében még mindig érdemes némi emelkedéssel számolni, ha évenkénti hosszabbítással kötjük a bérleti szerződést."
A legdrágább, de hosszú távon talán még mindig a legjobb választás a saját lakás vásárlása. "A jelenlegi ingatlanpiaci helyzetben ugyan egyre drágábban vásárolhatunk lakást a fővárosban, de az összköltségek összehasonlításánál sokszor kiderül, hogy végül ezzel járunk a legjobban. 3-4 év távlatában érdemes már kiszámolni a bérleti díjakat és összevetni a vásárláshoz szükséges hitelköltségekkel. Vásárlás esetén számolhatunk a lakásunk értéknövekedésével is, ami a legtöbbször már egyértelműen saját javára billenti a mérleg nyelvét a bérléssel szemben." - érvel a szakértő.
Budapesten idén 30-60 millió forint közötti lakásárral érdemes kalkulálni, természetesen a lakás elhelyezkedésétől, méretétől és az épület típusától függően ez változhat. A 30 év alattiak Budapesten átlagosan 34,5 millió forintot költöttek 2019 júniusában, és az általuk vásárolt lakások átlagos mérete 56 négyzetméter volt. Kisebb méretű és külsőbb kerületekben elhelyezkedő lakások esetében azonban ennél kedvezőbben is tudunk már vásárolni a fővárosban.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








