Éves összevetésben is jelentős lassulás látható, hiszen 2026 első negyedévében az áremelkedés mértéke 9,2 százalékra mérséklődött.
Szemfáradtságot, hát-, nyak- és fejfájást, fokozott idegrendszeri terhelést, látásromlást okozhat a digitális eszközök, köztük az okostelefonok, tabletek, laptopok túlzott használata a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek szerint, akik úgy látják, 21. századi népbetegségről van szó.
A felnőttek több mint 90 százaléka legalább 2, míg a 18-29 évesek fele legkevesebb 9 órát tölt digitális eszközök használatával. Az archoz közel tartott okoseszközök és a környezet közötti állandó fókuszváltás a szem számára megerőltető, az alkalmazkodóképessége gyengül. A terhelés következtében sokaknál jelentkezik a szemfáradtság (asztenópia), a túlerőltetés vagy számítógéplátás-szindróma.
A terhelésben a legérintettebb az úgynevezett Y generáció, a 17-36 évesek. Egy angol felmérés szerint már minden kilencedik fiatal szenved az eszközök figyeléséből fakadó szemfáradtságtól. Szakemberek szerint sokan nincsenek tisztában a rájuk leselkedő veszéllyel, és sokszor a munkára, vagy a légkondicionálóra fogják a gondjukat, pedig a szemük és az idegrendszerük azért fárad, mert folyamatosan közelre fókuszálnak.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







