A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb
Minden magyar háztartásnak jár a téli rezsicsökkentés, ezért a kormány a 12 ezer forintos jóváírás kiterjesztéséről döntött.
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, 298 település 29 ezer háztartásába nincs bevezetve sem a gáz, sem a távhő, ezért az ott élőknek nem járna a rezsicsökkentés. A kormány szerdai döntése szerint azonban 12 ezer forintos egyszeri utalással ezek a családok is részesülhetnek a kedvezményben. Elmondta azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Nagykanizsán járt, ahol egy további problémát ismertettek vele. Ennek nyomán a kormány arra kéri a polgármestereket, hogy mérjék fel a településükön, milyen problémák jelentkeznek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, és küldjék el a kormánynak, amely megpróbál megoldást találni minden egyedi problémára - jelentette be. Tehát ez alapján úgy tűnik, hogy a házközponti fűtéssel rendelkező társasházak helyzetét is rendezik.
Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor március elején jelentette be a 12 ezer forintos rezsicsökkentést. Arról is írtunk, hogy a miniszterelnök bejelentéséből az például nem derült ki, hogy vajon azoknak is járt volna-e a juttatás, akik kizárólag elektromos árammal fűtik otthonaikat. Néhány nappal később megjelent a rezsicsökkentésről szóló rendelet, amely alapján kiderült, hogy a társasházban élők sem kapnának 12 ezer forintos rezsicsökkentést, mivel - ahogy a Portfolio is rámutatott - a vonatkozó rendelet a társasházak esetében sávosan és egy összegben határozza meg azt az összeget, amiből a kedvezmény biztosítandó, függetlenül az egyes házakban található lakások konkrét számától.
A rendeletben ugyanis az olvasható, hogy azok, akik olyan gázfűtéses társasházban laknak, ahol nincs egyedi gázóra, attól függően, hogy 20 m3/h alatti vagy feletti gázmérővel rendelkezik a társasház, legfeljebb lakóközösségenként 24, illetve 120 ezer forint rezsicsökkentésben részesülhetnek. Ilyen társasház rengeteg van országszerte, példaként vettük az újlipótvárosi Kleopátra Házat, ahol 446 lakás van, így az ott lakók 120000/446, azaz 269 forintra számíthatnak lakásonként, amely jelentősen elmarad ugye a beígért 12 ezertől. Végül most úgy tűnik, Németh Szilárd legalábbis úgy fogalmazott, hogy a 12 ezer forintos gázszámla-jóváírás mindenkinek jár.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







