Itt a bejelentés: elindul a nemzeti lakáslottó

2017. november 23. 18:33 2 perc

Elfogadta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Central Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) Szervező Zrt. által benyújtott első 180 fős közösség nyilvántartásba vételi kérelmét, ezzel hivatalosan is elindulhat Magyarországon a nemzeti otthonteremtési közösségek működése.

A Central NOK közleménye szerint a Nemzeti Otthonteremtési Közösségének legfontosabb eleme, hogy mostantól a magyar családok banki hitelezés nélkül, közösségi formában, jelentős - akár 4,5 millió forintos - állami támogatás igénybevétele mellett finanszírozhatják új építésű lakásuk vásárlását.

Az új modellben a tagok közösségekbe szerveződve, jelenleg két választható időtávon (120 vagy 180 hónap) gyűjthetik befizetéseiket, amelyekkel a közösségi megelőlegezéssel a futamidő vége előtt vásárolhatnak új építésű lakást. A szerződések szabadon választható értéke 10 és 40 millió forint között lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 15 milliós szerződéses érték a maximális állami támogatással egy 19,5 millió forintos új lakás megvásárlását teszi lehetővé - olvasható a közleményben.


A NOK-ba belépő tagok a közösség számlájára minden hónapban azonos összeget fizetnek be, amely a teljes futamidő alatt - minden körülmények között - változatlan marad. Minden egyes befizetés a közösség számláján halmozódik és összeadódva biztosítja, hogy negyedévente akár több tag számára is elégséges pénz álljon rendelkezésre a közösségen belüli jogosultságok odaítélésére. Az, hogy az egyes tagok mikor jutnak a teljes összeghez, a negyedévente megtartandó úgynevezett kiválasztási eseményen dől el.

A jogosultságot szerzett tagok 1 éven belül jelölhetik meg a számukra legmegfelelőbb ingatlant, saját elképzeléseiknek megfelelő helyen és méretben.  Az állami támogatás az ingatlan adásvételi szerződés megkötését követően kerül lehívásra a Magyar Államkincstártól, és kerül a teljes összegben átutalásra az ingatlan eladójának.

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27