A közel-keleti konfliktus hatásai hosszabb ideig velünk maradhatnak, akár évekig is, mondta Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
A szomszédos országokban újra és újra föllobban a kanyaró, ezért az egészségügyi dolgozókat megvizsgálják, fogékonyak-e a betegségre - számolt be a Népszava.
Hazai eredetű kanyaró legutóbb 2001-ben volt, akkor húszan betegedtek meg. Egy friss kormányhatározat szerint most ismét fel kell ajánlani az összes egészségügyi dolgozónak a vizsgálatot, mely alapján megállapítható, fogékony-e a betegségre. Ha igen, újraoltják őket.
A kormányzat legútóbb a tavaly tavasszal kirobbant makói megbetegedések után vizsgálta az orvosokat és az ápolókat, akkor 26 egészségügyi dolgozóból 20 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. A megvizsgáltak valamivel több mint tíz százalékának nem volt kellő védettsége a betegséggel szemben.
A kanyaró rendszeresen felbukkan a környező országokban, az elmúlt 48 órában Ukrajnából jelentettek haláleseteket, de Romániában is többen belehaltak már idén a betegségbe.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








