Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vásárlók pedig egyre megfontoltabban döntenek, és érzékenyebbek az árakra.
Integrált, azaz befogadó játékelemeket is tartalmazó játszóteret adtak át augusztus végén Pécsen, ahol sérült és ép gyermekek együtt játszhatnak. Az integrált játszóterek kialakításának igénye az elmúlt években ugrásszerűen megemelkedett. A közös játszóélmény biztosítása ugyanis egyre több önkormányzatnak és vállalkozásnak fontos országszerte. A játékok a Zsolnay Negyed játszótereire elszórtan kerültek ki - számol be a HelloVidék.
Két trambulin, fészekhinta, amőba, játéktelefon, háton csúszó, kerekesszékes körforgó, integrált mérleghinta és rugós golyóvezető került a pécsi játszóterekre. Első hallásra talán átlagosnak tűnik, ám mégsem az. A kilenc új játék mindegyike integrált, vagyis lehetőséget biztosít különböző részképességek fejlesztésére. A játszótér mozgáskorlátozott, láttássérült, hallássérült, autista és értelmi fogyatékkal élő gyermekek számára is kínál élményeket.
- mondta el a HelloVidék kérdésére Halász Kinga a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZsÖK) kommunikációs munkatársa.
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







