A hazai lakáspiacot meghatározó makrogazdasági fundamentumok 2023 második felétől érdemben javultak.
Tízből kilenc magyar saját tulajdonú ingatlanban lakik. A 35 országot tömörítő OECD országok között ezzel dobogós, harmadik helyezett hazánk. A magas rátának pedig a közvetlen lakhatási célon túli okai is vannak.
A közép-európai országok hagyományosan uralják a mezőnyt, amikor a lakástulajdonlási statisztikákról esik szó. A magyar társadalom erősen röghöz kötött, Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus szerint a volt szocialista régió társadalmainál erős identitásképző elem a saját otthon. Az emberek a felnőttséggel, az önálló élettel azonosítják az ingatlantulajdon megszerzését. Valóban, a magyarok kicsit több mint negyede az önálló lakhatás megoldását jelölte meg céljaként az OTP Ingatlanpont megbízásából készült kutatásban. Közel hasonló arányban szerepelt az indokok között a más környékre költözés (25%), és a nagyobb ingatlan választása (24%). Messze lemaradva jön a generációk szétválása (12%) és a befektetési célú vásárlás (8%).
Ez utóbbi adat kicsit csalóka, valójában többen számítanak ma befektetési céllal vásárlónak, mint feltételeznénk. Ugyanis az is befektetésnek minősül, ha valaki magának, későbbi, élethelyzettől függő értékesítés céljából vásárol ingatlant.
- értékel Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Az alapos döntést alátámasztja a lakáskeresési idő is. A magyaroknak csak 6 százaléka választja ki a megvásárolni kívánt ingatlant egy hónapon belül. A döntő többség (51%) 2-6 hónapot szán a keresésre. További hatoduk ennél is tovább, de még egy éven belül meghozza a döntést. Létezik azonban emellett az emberek kb. tizedét felölelő csoport is, akik akár másfél-két évet töltenek az alapos kereséssel.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása