Október elsejétől újabb intézkedés segítheti a gyermekes családokat, sokan könnyeben férhetnek hozzá a csok pluszhoz, a falusi csok-hoz és a babaváró támogatáshoz.
A lakásárak emelkedése még mindig megállíthatatlan, a KSH statisztikái szerint Budapesten március végén átlagosan 700 ezer forinttal került többe egy ingatlan, mint 2016 decemberében. Tovább nyílik az olló a főváros és a vidéki települések között. A különbség mértékét jól mutatja, hogy míg egy budapesti fiatal átlagosan közel 18 millió forintért, addig községben élő kortársa 4,2 millió forintért juthat hozzá első ingatlanához.
A rendszerváltás óta eltelt évtizedek demográfiai változásai már a lakásvásárlási szokásokra is hatással vannak. A magyar anyák ma átlagosan 28-29 évesen hozzák világra első gyermeküket, a nagycsaládossá válás ideje a szülők késő harmincas éveire tehető. Az elmúlt évek intézkedéseinek hatása még nem ismert, de a várakozások szerint előbbre hozza a gyermekvállalást. A nagyobb lakások iránti keresletnövekedés ugyanakkor a 40-49 éves korosztály növekvő ingatlan-alapterület igényeinek köszönhető. Ők azok is, akik lakásvásárlásra a többet tudnak fordítani, átlagosan 24,6 millió forintot.
Ennél a korosztálynál jóval kompromisszumkészebb a fiatal korcsoport. Közismert, hogy az alacsonyabb ár miatt ők részben a rosszabb állapotú, előnytelenebb lokációjú ingatlanok közül válogatnak, lehetőleg elérhető távolságra a nyüzsgő belvárostól. A különbség Budapest és vidék között azonban óriási: akár 13-14 millió forint is lehet a differencia a kis életkezdő lakások között.
- értékel Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Ami a lokációt illeti, kalkuláció kérdése, de például egy féláron vásárolt, központtól távolabbi ingatlannal a távolság miatt utazásra költött összeg többszöröse megspórolható.
A kisebb lakások a népszerűek a szenior korcsoportban is, akiknek a méret mellett a jó közlekedés, a felújított állapotú ingatlan a fontos. A 65 évesnél idősebb párok harmada, az egyedülállók több mint fele költözik a korábbinál kisebb értékű és kisebb alapterületű ingatlanba. Ez azonban nem feltétlen jelent olcsó vételárat: míg vidéken 8-10 millió forintért, a fővárosban átlag 20 millióért vásárol magának ingatlant a 60 év feletti korosztály.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ami a jövőbeni kilátásokat illeti, a hazai lakáspiac dinamikus növekedése mérséklődő tempóban, de tovább folytatódik az év hátralévő részében is. A forgalom volumene nem csökken, tavaly 146 ezer lakás talált gazdára, amely már megközelíti a 2008-as gazdasági válság előtti évek adatait. Jövőre akár 170 ezer tranzakció is lehet a piacon az OTP Ingatlanpont szakértője szerint.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.