A Balaton északi és déli partja közötti ingatlanpiaci különbségek 2023-ban jelentős mértékben kicsúcsosodtak, különösen az átlagos négyzetméterárakban.
Ahogy a sima karbantartási munkálatokra sem jutott idő, úgy sok családnál a komolyabb energetikai korszerűsítések is elmaradtak az idei évben. Nem szabad ugyanakkor bedőlni a rezsicsökkentő megoldást olcsón, és kellemetlenségek nélkül kínáló cégek hirdetéseinek, ugyanis bőven akad köztük olyan, amellyel komoly kárt is tehetünk otthonunkban. Maradjunk inkább a jól bevált megoldásoknál, mint például a nyílászárócsere. Egy új ablak ugyan elsőre drágának tűnik, de sok esetben még hitelből is megéri a beruházás.
Nincs mese, nyakunkon a 2017/18-as fűtési szezon. És ahogy az ilyenkor gyakorta lenni szokott, sokan csak most kaptak észbe, hogy - bár a tavaly kapott borsos számlákat kézhez kapva fogadkoztak - idén sem sikerült rendesen felkészíteni a háztartást a hideg időre. Nemrég, "Magyar családok hada maradhat fűtés nélkül idén ősszel", illetve "Te is ilyen gázkazánnal fűtesz? Egymilliódba is fájhat a kötelező csere" c. cikkeinkben írtunk például arról, hogy egy sima ellenőrzés esetén is csak hetekre előre lehet időpontot egyeztetni a fűtésszerelőkkel, akik el is kérik az árát a kiszállásnak; de az igazi hidegzuhany akkor jön, ha a szaki szerint menthetetlen a régi típusú gázkazán.
De sok családnál, ahogy a sima karbantartási munkálatokra sem jutott "idő", úgy a valós rezsicsökkentést jelentő energetikai korszerűsítések is elmaradtak. Mindezzel összhangban pedig nem véletlen, hogy ismét megjelentek (elsősorban a közösségi oldalakon, de olykor tévében, rádióban, és plakátokon is) az azonnali rezsicsökkentést szuperolcsón, és természetesen kellemetlenségek nélkül ígérő hirdetések, és most nem a kormányzati árkontrollra gondolunk. A hideg időt kihasználva például egyre másra rakják elénk belső hőszigetelésre "alkalmas" termékeiket különböző vállalkozások, melyek között azonban csak elvétve akad olyan, amely valóban használható is.
Belső hőszigetelés? Mese habbal!
Az épületek határoló szerkezetei egy összetett rendszer részei, épp ezért számos dolgot kell végiggondolni mielőtt utólagos, belső oldali hőszigetelés mellett döntünk. Bár önmagában a hőszigetelés sok előnnyel járhat, azonban a nem kellően megválasztott szigetelési rendszer akár nem várt hibákat is okozhat. A belső hőszigetelés többé kevésbé megosztja a szakma képviselőit, a Pénzcentrum iparági információi szerint a többség azonban mégis azt a nézetet vallja, hogy
Hogy miért? Az épületszerkezeteknek ugyanis nemcsak hőtechnikai, hanem páradiffúziós szempontból is megfelelőnek kell lenniük ahhoz, hogy egy lakás hosszútávon is élhető legyen - tehát ne legyen penészedés, illetve szerkezeti állagromlás. Mint azt a lapunk által megkérdezett szakértők elmondták, a szerkezeti falak hőszigetelésével - legyen szó akár külső, akár belső szigetelésről - nem csak a hőtechnikai értékeket (ún. "U" érték") módosítjuk, hanem a fal páravezetési ellenállását is. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy egy adott páratartalom milyen hőmérsékletű falszerkezettel találkozik, hiszen, ha egy adott falon a relatív páratartalom a 75-80 százalékos értéket tartósan eléri, már elkezdődhet a penészesedés.
Tehát, ha egy falat belülről leszigetelünk, akkor igaz, hogy a lakást megóvjuk a hidegtől, de a falszerkezetet nem. Azaz a külső szerkezeti fal lényegesen hidegebbé válik, hiszen "elvonjuk" tőle a belső meleget. Ezáltal, ha a légnedvesség bejut a belső szigetelés és a külső fal belső felülete közé, lényegesen hamarabb kicsapódik a pára, és megjelenik a penész, megkezdődik az állagromlás.
Mivel a gombatelep, illetve a szerkezet romlásának kezdeti fázisa a belső szigetelésen keresztül nem látszik, így elképzelhető, hogy csak sok év múlva derül rá fény, hogy a szigetelés alatt a téli időszakban folyamatosan párásodott, ázott a fal, ami esetlegesen visszafordíthatatlan szerkezeti romlásokhoz is vezethet. Ezért nagyon fontos belső szigetelésnél a precíz (légtömör!) párazárás a teljes felületen, mivel a pára szerkezetbe jutását csak így akadályozhatjuk meg - ennek kivitelezése azonban a legtöbb esetben szinte megvalósíthatatlan.
A belső hőszigetelés miatt felmerülő másik probléma a csatlakozó falaknál a hőhidak kialakulása lehet - mondják a lapunk által megkérdezett szakértők. Ez röviden annyit jelent, hogy a külső falunk az új szigetelés fent említett okai miatt lényegesen alacsonyabb hőmérsékletűvé válnak. Ahol pedig a belső falhoz csatlakoznak (pl. szobák válaszfalai, szomszéd falai, stb.) ott a belső melegebb falaktól fogják elvonni a hőt. Így a belső melegebb falak külső fallal csatlakozó oldala is közel olyan hőmérsékletűre fog hűlni, mint a külső falunk. Így ezen a falon ugyancsak megjelenhet a kicsapódott pára, s ennek folyományaként a penészesedés.
Végezetül pedig a legtöbb esetben azért sem jó megoldás a falszerkezeteket belülről hőszigetelni, mivel folyamatos használat mellett a falak hőtároló képességét-tömegét így szinte teljesen elveszítjük. A hagyományos rétegfelépítés esetén ugyanis a külső oldali hőszigetelés a nehéz falszerkezetet nem engedi áthűlni/felmelegedni, így a tárolt hőmennyiség az átmeneti időszakokban képes temperálni a belső teret. Azaz a fűtés lekapcsolása esetén egy hideg külső szerkezettel rendelkező épület gyorsabban fog elkezdeni hűlni, mint melegebb külső szerkezetek esetén.
Az előbbi gondolatmenetből adódóan természetesen vannak olyan esetek, amikor a belső hőszigetelés kifejezetten jó megoldás lehet. Ideiglenes használatú vagy könnyűszerkezetes épületeknél például, ahol jellemzően a falszerkezetek nem rendelkeznek hőtároló tömeggel, a belső oldali szigetelés miatt elegendő csak a helyiség levegőjét felfűteni/lehűteni. Az ilyen épületeknél azonban fokozottan kell figyelni a párazáró réteg folytonosságára, mivel a használat során keletkező pára a szerkezetbe bejutva károsodásokat okozhat. A belső tér légminőségét megfelelő szellőztető rendszer beépítésével lehet megőrizni.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Összefoglalva tehát a belső hőszigeteléssel az épület hőtechnikai szempontból mindenképp javulni fog, de a belső szigetelés kialakítása előtt a páradiffúziós problémák, a falak hőtárolási képességének változása és a hőhidak kialakulásának lehetősége miatt minden egyes szigetelendő falszerkezetre az épületfizikai számításokat el kell végeztetni, erre jogosultsággal rendelkező szakemberrel. Ha a számítások azt mutatják, hogy a párakicsapódás valószínűsége a téli hidegekben igen nagy, a belső szigetelést nem szabad alkalmazni. Ellenkező esetben a belső szigetelés - tökéletes kivitelezés esetén - egy valóban megtérülő befektetés lehet.
Ilyenkor a legjobb megoldás az ablakcsere!
Tekintve az egyes munkálatok kivitelezési idejének alakulását, amelyet erőteljesen tetéz az ágazati szintű munkaerőhiány, a korszerűsítések szentháromságából - azaz a szigetelés, nyílászárócsere, fűtéskorszerűsítés trióból -, így november derekán kizárólag a nyílászárók cseréje tűnik valóban megvalósítható beruházásnak. Engedélyeztetésre ugyanis csak ritka esetekben van szükség, maga a szerelési munka pedig, még egy nagyobb ingatlan esetében is belefér 1-2 napba.
Sőt, míg a komplex energetikai korszerűsítéssel 65-80 százalékot is foghatunk a rezsin, addig pusztán a nyílászárók cseréjével akár 25-35 százalékos is lehet a megtakarítás. Ez pedig azt jelenti, hogy simán megérheti akár kölcsönből is belevágni a munkálatokba. Hiszen az energetikai számítással alátámasztott beruházást követően
Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, persze minden esetben egyedi számítást kell végeznünk. Ehhez egyrészt érdemes elkészíttetni az ingatlan zöldkártyáját, amely a jelenlegi állapoton túl ajánlást is megfogalmaz a korszerűsítésre. Másrészt a beruházás költségelemei kapcsán szét kell néznünk a piacon elérhető hitelkonstrukciók között is.
Ez utóbbira kiváló megoldást nyújthat a Pénzcentrum kalkulátora, amellyel a legtöbb magyar bank termékeit hasonlíthatjuk össze, köztük a korszerűsítésre igénybe vehető lakáshiteleket, illetve szabad felhasználást biztosító személyi kölcsönöket is. De a példa kedvéért, mi is elvégeztünk egy mintaszámítást. A beállításoknál ezúttal abból indultunk ki, hogy a nyílászárók cseréjét, nagyságrendileg 1,5-2 millió forintból a legtöbb hazai lakóingatlannál meg lehet ejteni.
Ennek megfelelően 1,5 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót az MKB Bank nyújtja (THM 11,43%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata (THM 11,73%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste Bank, és a Budapest Bank személyi kölcsön konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört