Figyelembe kell venni a lakásárak alakulását, a bérleti díjak emelkedését is.
Idén januártól igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány, ami mellé kérhetünk akár elektronikus aláírást is. Ezzel a lehetőséggel azonban nagyon kevesen élnek. A legtöbben talán nem is tudják, hogy milyen előnyei vannak egy ilyen aláírásnak, vagy csak túl macerásnak tartják a használatát, mutatjuk, hogy miért.
A legfrissebb adatok szerint január elseje óta már több mint 500 ezren igényeltek e-személyit. Az új igazolványhoz az eddig megszokott adatokon felül akár elektronikus aláírást is igényelhetünk díjmentesen. Ennek ellenére az igénylési adatok azt mutatják, hogy kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal a (KEKKH) adatai szerint az új személyit igénylők közül eddig mindössze 44 999-en voltak azok, akik kértek az igazolvány mellé elektronikus aláírást is. Pedig ennek igényléséhez csupán egy szolgáltatási szerződést kell pluszban aláírnunk.
- mondta el a Pénzcentrumnak Almási János, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetségének (MELASZ) elnöke.
Miért jó, ha van elektronikus aláírásunk?
Az e-aláírás elsősorban nem azonosításra szolgál, hanem például elektronikus dokumentumok hitelesítésére.
- válaszolta megkeresésünkre az KEKKH.
Az elektronikus aláírás használatával gyorsabban elintézhetjük az ügyeinket. Ugyanis nem mindegy, hogy egy-egy szolgáltatóval a kommunikáció egy hónapot, egy hetet, vagy esetleg csak egy percet vesz igénybe. Emellett pedig az elektronikus aláírás használatával kapcsolatot tudunk tartani a szolgáltatókkal, pénzintézetekkel a nyitvatartási időn kívül is.
Az e-személyi igazolványhoz rendelt e-aláírást mind magánügyben (pl. szerződések aláírása), mind közigazgatási ügyekben (pl. űrlapok, beadványok aláírása) használhatjuk.
Fontos változások jönnek
- 2016. július 1-től az elektronikus aláírás használatát egy EU-s rendelet szabályozza, ami az eIDAS rövidített nevet kapta. Ez alapján európai uniós szinten a kézi aláírással egyenértékű lesz a minősített e-aláírás, el kell fogadni a tagállamokban, tehát határon átnyúló ügyintézésben is fel tudjuk majd használni. Ez leginkább a nemzetközi cégeknek kedvezhet, a kisebb magyar vállalkozásokat akár nehéz helyzetbe is hozhatja, hiszen élesedhet a nemzetközi verseny.
- 2018. január 1-től pedig kiszélesedik azoknak a szervezetnek a köre, akiknek kötelező lesz elfogadni az elektronikus aláírást. Ennek következtében már nemcsak az államigazgatási, önkormányzati hatóságok lesznek e-ügyintézés biztosítására kötelezett szervek, hanem a bíróságok, ügyészség, bírósági végrehajtók, közjegyzők és más közfeladatot ellátó jogalanyok mellett például a nagyobb közüzemi szolgáltatók is.
Hogyan néz ki az elektronikus aláírás a gyakorlatban?
2016. előtt a lakosság körében kevésbé volt elterjedt az elektronikus aláírás, ezen a helyzeten változtathat az e-személyi igazolvány. Emiatt azonban a szolgáltatók és a hatóságok még kevésbé felkészültek az elektronikusan aláírt dokumentumok fogadására.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- tette hozzá KEKKH.
Az elektronikus aláírás használatához egy programot kell telepítenünk a számítógépükre. (Ehhez olyan operációs rendszer kell, amelyen fut a program.) De szükségünk van egy kártyaleolvasóra is (hiszen vélhetően az otthoni számítógépünk még nem rendelkezik ilyen funkcióval.) Ez a kártyaleolvasó pedig olyan 10-15 ezer forintba kerül - többek között ezek miatt mondható jelenleg rendkívül rugalmatlannak az e-aláírás használata.
Ha azonban minden eszköz a rendelkezésünkre áll, akkor az elektronikus aláíráshoz az e-személyinket a kártyaolvasóra kell helyezni, majd a KEAASZ program elindítása után az előzetesen elkészített dokumentumot (szerződést, űrlapot, levelet) ki kell választanunk. Ezután meg kell adnunk, hogy időbélyeget is szeretnénk-e elhelyezni a dokumentumon.
Az áttekintést követően pedig az "Aláírom" ikonra kell kattintani. Az aláíráshoz meg kell adni az e-személyihez tartozó e-aláírási PIN kódot. A sikeres aláírás és időbélyegzés után a szoftver jelzi, hogy az aláírt dokumentumot melyik mappába helyezte.

Kvíz: Jártál már Miskolcon, mennyit tudsz a Bükk fővárosáról? Ez a 10 kérdés sok helybélin is kifog!
A Pénzcentrum mai kvíze talán még egy echte miskolcin is kifog.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


