A fővárosban telepített traffiboxok januárban összesen 437 gyorshajtót rögzítettek négy budapesti kerületben.
...
"A Pénzcentrum.hu 2017. december 5-én megjelent, "Tízszeresen túlszámlázott a Vízművek több tucat budapesti háztartásnak" címmel közzétett írásának címe azt a hamis képet sugallja, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. jogellenesen és indokolatlanul állított ki magasabb számlát, mint indokolt lett volna. A cím ráadásul tényként állítja azt is, hogy ez nem egy esetben történt, több tucat háztartás érintett.
Megtévesztő módon, hamis következtetések levonására alkalmas megközelítésben szerepel a cikk címében, hogy a Fővárosi Vízművek túlszámlázta több XII. kerületi háztartás vízfogyasztását. Határozottan leszögezzük, hogy túlszámlázásra jól működő mérőeszköz esetén semmilyen körülmények között sem kerülhet sor.
A Fővárosi Vízművek leolvasási rendszerében beépített jelzőrendszer működik, amely a szokásostól eltérő - akár annál alacsonyabb, akár annál magasabb - vízfogyasztási érték rögzítésekor figyelmeztetést küld a leolvasónak. Így a leolvasótól a vízfogyasztó is azonnali visszajelzést kaphat. Ennek köszönhetően fény derülhet egy ingatlanon belüli csősérülésre éppúgy, mint a vízmérő esetleges meghibásodására.
Miután társaságunk munkatársa a XII. kerületben megnövekedett vízfelhasználást tapasztalt, haladéktalanul tájékoztatta az ingatlan tulajdonosát, akit a Fővárosi Vízművek ügyfélszolgálata levélben is értesített. Az ezt követő helyszíni vizsgálat során bebizonyosodott, hogy az ingatlanon belül nincs vízelfolyás, a mérő csak tényleges vízfogyasztás esetén mér. Tekintettel arra, hogy a leolvasott érték többszöröse az ingatlan átlagos vízfelhasználásának, a további vizsgálatok elvégzéséig felfüggesztettük a számla kiállítását.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Megtévesztő és nem fedi a valóságot az az állítás sem, hogy több tucat háztartás érintett. Fontos hangsúlyozni, hogy mindössze egy olyan ingatlan van a XII. kerület érintett részén, melynek esetében a leolvasott érték indokolatlanul magas. További tizenhárom fogyasztási helyen a mért fogyasztás meghaladja ugyan a korábbi átlagot, de mivel az elmúlt, szokatlanul meleg nyári időszakra vonatkozó féléves leolvasásról van szó, a többletfogyasztás származhat a megnövekedett locsolási célú vízhasználatból, mely esetben elfogadható mértékű a növekedés.
Társaságunk további vizsgálatokat végez a megnövekedett vízfogyasztás okának megnyugtató tisztázása érdekében. Következő lépésben a vízmérők laboratóriumi körülmények közötti bevizsgálására kerül sor, annak megállapítására, hogy a műszerek kifogástalanul működnek-e. Amennyiben az ellenőrzés során a mérő meghibásodását mutatják ki a műszerek, az ilyenkor szokásos eljárásrendnek megfelelően a korábbi, hitelesen mért átlagfogyasztást vesszük alapul, és a különbözetet jóváírjuk ügyfeleinknek.
Hangsúlyozzuk továbbá, hogy a vízellátó rendszerben nem léphet fel olyan meghibásodás, amely kiemelkedő felhasználást eredményezne."
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







