14 °C Budapest

Haladékot kaphatnak a magyar diákok: enyhülhet a szigor

2019. április 1. 10:01

Egyes kiemelt szakokon haladékot adhatnak a felsőoktatásba jelentkezőknek: egy évig még nem lenne kötelező a nyelvvizsga a felvételihez. a HÖOK elnöke szerint országosan jelenleg a diákok 30 százaléka vág neki nyelvvizsga nélkül a felvételinek.

Egyes szakokon nem követelhető meg a középfokú nyelvvizsga a felvételizőktől, mert túl sokan esnének el a bejutás lehetőségétől - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Murai László. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint érdemes lenne ezért azon elgondolkodni, hogy a nemzetstratégiailag fontos képzések esetében némi haladékot kaphassanak a fiatalok. A legtöbb gazdaságtudományi szakra, illetve az orvosi vagy a jogi képzésre a felvételizők zöme már most is nyelvvizsga birtokában jelentkezik, mert nehéz bejutni, kellenek a pluszpontok, enélkül esélyük se lenne.

De említhetném a pszichológia szakot is, ahol a jelentkezők 96 százalékának volt legutóbb B2-es szintű nyelvvizsgája. Ezzel szemben vannak olyan képzések, ahol 60-70 százalék nem tudná teljesíteni ezt a feltételt, ha a szigorítás ma lépne életbe

- mondta Murai. Szerinte ennyien semmiképp nem eshetnek el a felsőoktatástól. Elmondta, országos átlagban 30 százalék körül van azok aránya, akik nyelvvizsga nélkül felvételiznek.

Sajnos nem áll túl jól e tekintetben a műszaki, a pedagógiai és az agrárképzési terület sem, ugyanakkor ezek nemzetstratégiailag is kiemelt fontosságúak, itt semmiképp nem veszíthetünk embert - fejtette ki a HÖOK elnöke. Szerinte mindenképpen fejleszteni kell a köznevelésben a nyelvoktatást, ám addig is a HÖOK folyamatosan dolgozik azon, hogy kitolják a kötelező nyelvvizsga bevezetésének 2020-as időpontját, vagy egyéb kompromisszumos megoldás szülessen.

A Magyar Nemzet a megjegyzi, hogy más, a szakmai egyeztetéseket szintén ismerő forrásból úgy tudja, felmerült, hogy bizonyos kiemelt szakokon esetleg egyéves haladékot adnának a jelentkezőknek.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?