A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül.
Felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn.
Bánki Erik, a gazdasági bizottság ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján a javaslatot azzal indokolta: a lakástakarékpénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékonyságú és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna, emellett pedig extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók.
Közölte: a törvényjavaslat szerint felmenő rendszerben vezetnék ki a programot, így az indítvány az eddig megkötött szerződéseket nem érinti, azokra a futamidő végéig jár az évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás. Hozzátette: a konstrukció fennmaradhat, de a törvény hatályba lépését követően új lakástakarékpénztári szerződést állami támogatással már nem lehet kötni.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







