A cél, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká,
A szemétszállítás folytatását/újrakezdését ígéri szerdától az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az OKF tájékoztatója szerint a legtöbb érintett településen a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik. Mutatjuk a konkrét tudnivalókat.
Miután tegnap az OKF főigazgatója azt mondta, hogy felkészültek a szemétszállítás megszervezésére az ország bármelyik pontján, és képesek ellátni a szolgáltató feladatát, mivel a szolgáltatás ellátásához szükséges források rendelkezésre állnak, megjelent egy közlemény az OKF honlapján a konkrét menetrendről.
Kedd este a Katasztrófavédelem az alábbiakat közölte:
- A Katasztrófavédelem megtette mindazokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy holnap, 2018. október 31-én folytatódjon a szemétszállítás Pest és Nógrád megye 116 településén.
- A holnapi munkavégzés megkezdésének előfeltétele a katasztrófavédelem szolgáltatásra kötelező határozata, amelynek átvételét a Zöld Híd Kft. ügyvezetője az október 30-án este a katasztrófavédelem központjában tartott találkozón megtagadta. Ennek ellenére a szolgáltatásra történő kötelezés hatályos.
- Arról, hogy melyik településen mikor viszik el a háztartási hulladékot, a katasztrófavédelem a főigazgatóság és a két megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján keresztül, közleményben tájékoztatja az érintett lakosokat.
- A szolgáltatás ellátásához szükséges források rendelkezésre állnak.
Az szóbeli tájékoztatást követően az OKF honlapján meg is jelent néhány konkrét információ.
Eszerint a következő Nógrád megyei településeken "2018. október 31-től visszavonásig a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik":
Alsópetény, Balassagyarmat, Bánk, Becske, Bercel, Berkenye, Borsosberény, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Csesztve, Csitár, Debercsény, Dejtár, Diósjenő, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Felsőpetény, Galgaguta, Herencsény, Hont, Horpács, Hollókő, Hugyag, Iliny, Ipolyszög, Ipolyvece, Keszeg, Kétbodony, Kisecset, Legénd, Magyarnándor, Mohora, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal, Nógrádsáp, Nógrádsipek, Nőtincs, Ősagárd, Őrhalom, Patak, Patvarc, Pusztaberki, Rétság, Romhány, Szanda, Szátok, Szécsénke, Szécsény, Szendehely, Szente, Szügy, Terény, Tereske és Tolmács.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A következő Pest megyei településeken "2018. október 31-től visszavonásig a hulladék elszállítása szükségellátás keretében történik":
Acsa, Aszód, Bernecebaráti, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dány, Domony, Domonyvölgy, Erdőkertes, Fót, Galgagyörk, Galgamácsa, Gödöllő, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Kartal, Kemence, Kerepes, Kismaros, Kisnémedi, Kistarcsa, Kosd, Kóspallag, Letkés, Márianosztra, Mogyoród, Nagybörzsöny, Nagymaros, Őrbottyán, Őrbottyány üdülőtelep, Penc, Perőcsény, Pócsmegyer, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Rád, Szada Szigetmonostor, Szob, Szokolya, Sződ, Sződliget, Tésa, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Valkó, Vámosmikola, Veresegyház, Verőce, Verőce üdülőtelep és Zebegény.
- írta a Katasztrófavédelem. Hozzátették: a lakók által használható gyűjtőedények nem változnak.
Egy hét sincs karácsonyig: ezeket a teendőket előre intézd el, hogy elkerüld az idegbajt a konyhában
A pontos ütemterv készítése és bizonyos feladatok kiosztása családtagoknak szintén segíthet a stressz csökkentésében.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.