Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak.
Pest környékén járt látogartóba Vitray Tamás és felesége, Kállay Bori, amikor egy félkész házra lettek figyelmesek. Megvették. Igaz, nem volt könnyű dolguk, ahogy Vitray a Storynak fogalmazott, "így is ki kellett izzadni az árat".
Budapesttől 25 kilométerre, Gödön él Vitray Tamás és felesége, Kállay Bori.
- mondta a színésznő, majd Vitray Tamás átvette a szót:
Az építkezés befejézéséhez pedig apránként keresték meg a pénzt. A munkálatokat egyébként Kállay Bori felügyelte, ha valami nem volt hibátlan, akkor jelezte a munkásoknak, hogy kezdjék elölről. Az emeletes családi házban jelenleg hárman élnek: a házaspár és a cicájuk, Odisz. A kertben pedig egy medence is helyet kapott.
Most is arcpirítóan drága a Rózsadomb
Azt, hogy pontosan mióta él Gödön Vitray Tamás, nem tudjuk. De ha megnézzük a Rózsadomb és Göd 10 évvel ezelőtti átlagos négyzetméterárait, láthatjuk, hogy már akkor is arcpirítóan drágának számított a II. kerület. Az ingatlannet.hu statisztikái szerint a családi házak átlagos négyzetméter ára 2007 decemberében a második kerületben 391295 forint volt, míg Gödön 250286 forint.
2017 decemberében a legdrágább budapesti kerület egyébként a Belváros, ahol 700 ezer forintnál is többe kerül egy lakás négyzetmétere, a második pedig a Várnegyed, ahol 600 ezer forintba kerülnek. A II., XII. és VI. kerületekben is félmillió forint fölött vannak az árak - derül ki az OTP legfrissebb, a NAV idei első három negyedéves ingatlanforgalmi adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nem meglepő tehát, hogy sokan a felkapott, belvároshoz közeli kerületek helyett a külső kerületekben és az agglomerációban keresik új otthonukat. Az Otthon Centrum december eleji elemzése szerint például a kiscsaládosok számára, illetve akik családi házas övezetbe vágynak, most az agglomerációban Nagykovácsi, Diósd, Budajenő, Dunaharaszti és Telki a nyerő. A fővárosban pedig XI., XIV. és a XVI. kerület bizonyul ideálisnak.
Ha az átlagos eladási árat nézzük, míg Dunaharasztiban az idén értékesített átlagos családi ház ára 22 millió forint volt, addig Telkiben 55, Diósdon 67, míg Nagykovácsiban 71 millió forint. Budajenőn 35 milliót kell fizetnünk. Gödön ennél valamivel olcsóbb, 33,1 millió forintos eladási árral számoltak.
Címlapfotó: Honéczy Barnabás / MTI
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








